A természetben kapcsolódnak ki

•  Fotó: XY

Fotó: XY

A székelykeresztúri Súlyosan Fogyatékos Gyermekek Elhelyezőközpontjának húsz lakója az oklándi Comité Egyesület szervezésében egy hatnapos, integrációt elősegítő táborban vesz részt Zsögödfürdőn.

Simon Eszter

2013. szeptember 30., 13:472013. szeptember 30., 13:47

2013. szeptember 30., 14:032013. szeptember 30., 14:03

 

Az Élvezzük a szabadságot a természetben! címet viselő tábor célja – a hasznos időtöltés, valamint az önbizalomnövelés mellett – a központ lakóinak szociális integrálása, illetve önkifejezésük segítése. A szeptember 27. és október 2. között zajló tábor pénteki megnyitóján jelen volt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, az oklándi Comité Egyesület, valamint a keresztúri Súlyosan Fogyatékos Gyermekek Elhelyezőközpontjának képviselete – tudtuk meg Feleki Ildikótól, a keresztúri intézmény vezetőjétől.

Nappal kirándulást, szabadtéri játékokat, versenyeket szerveztek a fiataloknak, valamint a Nagy Imre-emlékház, a Mikó-kúria, illetve a zsögödi templom és fürdő meglátogatását. Esténként egyéni és csoportos játékokban vehetnek részt a keresztúri központ lakói, valamint kipróbálhatják a különféle kézműves tevékenységeket, mint a gyöngyfűzés, üvegfestés, origami, szövés-fonás.

Feleki Ildikó azt is elmondta, hogy a tábor elsősorban azoknak a sérült fiataloknak szól, akik nem riadnak vissza a gyalogtúrától, szeretnek új dolgokat felfedezni, kíváncsiak a környék látványosságaira, hagyományaira. A fogyatékos gyermekek és fiatalok táboroztatásához szükséges anyagi keretet az oklándi egyesület a megyei központnál megpályázott és megnyert összegből fedezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok
2025. április 28., hétfő

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány

Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány
2025. április 28., hétfő

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány

Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány
2025. április 28., hétfő

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját

Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját
2025. április 26., szombat

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön

Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön
2025. április 25., péntek

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba

A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba