A tavalyinál drágább a bárányhús a piacon

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Szűkebb kínálatban ugyan, de mától már kapható bárányhús a csíkszeredai piacon. Egyelőre két kereskedő jelent meg a számukra fenntartott standoknál, ők a tavalyihoz képest néhány lejjel drágábban kínálták portékájukat.

Rédai Botond

2010. március 29., 16:362010. március 29., 16:36

2010. március 29., 18:512010. március 29., 18:51

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Huszonhárom lejről indult ma reggel a bárányhús kilónkénti ára, a déli órákban azonban már csak 22 lejt kellett érte fizetni a vásárlónak. Egy kászoni, illetve egy dánfalvi kereskedőnél lehetett válogatni a 6–8 kiló közötti áruból. Mint utóbbitól megtudtuk, friss termékkel érkezett a piacra, a tucatnyinál több levágott bárányból már alig maradt pár darab a déli órákra. Az árakról érdeklődve megtudtuk, ha bővül a kínálat a piacon, akkor valószínű olcsóbb lesz a hús, ám ha nem jönnek más kereskedők, akkor még drágább is lehet.

Dr. Püsök László, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szóvivője elmondta, erre az évre öt ideiglenes vágópontot engedélyeztek a megyében, ez eggyel kevesebb mint 2009-ben. Április negyedikéig tehát Gyimesfelsőlokon, a Kászonokban, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson illetve Felsősófalván működnek ezek a pontok. Az illetékes arról is beszámolt, a napokban fokozottan ellenőrzik a húst forgalmazó élelmiszer üzleteket és a kisebb húsfeldolgozókat. A legutóbbi ilyen helyszínelés alkalmával 25 egységet vizsgáltak meg megyeszerte. Kilenc esetben figyelmeztettek, 12 büntetést is kiróttak összesen 10 ezer lej értékben. Több mint hétszáz kiló állati eredetű terméket pedig elkoboztak.

Az illetékes egyébként felhívja a lakosság figyelmét, csak az olyan hivatalosan is engedélyezett pontokon, mint például a csíkszeredai piacon vásárolják a bárányhúst, hiszen csak ezeken a helyeken garantálható a termék megfelelő minősége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala

Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala
2026. február 05., csütörtök

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
Hirdetés