
Fotó: Rédai Botond
A hatósági engedély hiánya miatt kezdték el pár nap késéssel a csíkszeredai Kossuth utca és Temesvári sugárút kereszteződésében észlelt nagyméretű gázszivárgás kijavítását – olvasható abban a közleményben, amelyben kérdéseinkre válaszol az E-ON Románia szolgáltató.
2010. február 28., 12:182010. február 28., 12:18
Fotó: Rédai Botond
Állítják mindezt annak ellenére, hogy korábban már jeleztük, a csíkszeredai polgármesteri hivatal ugyan idejében kibocsájtotta a munkálatokhoz szükséges feltörési engedélyt, a szakemberek mégsem fogtak neki a hiba elhárításának. A közleményben az E-ON kihangsúlyozza, még ilyen körülmények között is a javítás elkezdése mellett döntöttek, hiszen bármilyen további halasztás a környék lakóit veszélybe sodorta volna. A javítást egyébként február 25-én fejezték be. A szolgáltató azt is kifejti, rendszeresen ellenőrzik a megyeszékhelyi gázhálózatot a kellemetlen helyzetek elkerülése végett. Így idén tizenöt karbantartási és javítási munkálatot hajtottak végre a város területén.
A közlemény továbbá leírja, az E-ON Románia tavaly mintegy 900 ezer lejt ruházott be a csíkszeredai hálózat modernizálására, ennek keretében a Taploca utcában mintegy 3 kilométernyi vezetéket cseréltek ki. A szolgáltató ugyanakkor leszögezi, az utóbbi években a megyeszékhelyen egyetlen olyan robbanás se történt, ami a gázhálózat hibás működése miatt következett volna be.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
szóljon hozzá!