A napközit részesítik előnyben a csíkszéki szülők

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Településenként változó, hogy a szülők óvodába vagy napközibe járatnák gyerekeiket: van olyan csíki község, ahol a napközis rendszerre esküsznek, mivel nehézkes a gyerekek délutáni felügyelete. Máshol viszont tökéletesen megfelel az óvoda, hiszen a szülők közül sokan nyári idénymunkából élnek, így ősztől tavaszig nem gond, hogy délután kivel legyen a gyermek.

Molnár Rajmond

2015. október 21., 11:442015. október 21., 11:44

A kászoni Lukács Mihály Általános Iskolához négy óvoda tartozik. András Ignácz, az intézmény igazgatója szerint az altízi óvoda épületét a gyereklétszám kicsit túlnőtte, ezért pályázat révén szeretnének pénzhez jutni, hogy új, tágasabb óvodát építhessenek. „A feltízi óvodában már régebb elindult a felújítás a kaláka program keretében, de pénzhiány miatt leállt. Keressük a további lehetőségeket” – tájékoztatott András. A községhez tartozó Jakabfalván és Újfaluban működő óvodák megfelelnek az elvárásoknak. Azt is megtudtuk, hogy a kászonaltízi új óvoda majdani megépülése után napközis rendszert is szeretnének bevezetni, mert – az igazgató szerint – lenne rá igény.

Tusnádfürdőn más a helyzet. „Lenne pár lakos, aki szívesebben járatná napközibe a gyerekét, viszont látni kell, hogy nincsenek sokan. Ezért ha lenne is kezdeményezés napközi építésére, nem jönne ki a szükséges csoportszám” – értékelte a helyzetet Lázár Annamária, a tusnádfürdői Jókai Mór Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, azért lenne kevés gyerek a napköziben, mert a település lakosságának nagy része szezonmunkából él, tehát ősztől tavaszig vagy munkanélküli segélyben részesül, vagy fizetetlen szabadságon van, így van lehetőségük gyerekeik délutáni felügyeletére. A településen egy óvoda van, ahová 43 gyerek jár, tavalyhoz képest öttel többen.

Kenéz Szilárdától, a csíkszépvízi Nyirő József Általános Iskola igazgatójától megtudtuk, a községben lévő két óvoda és egy napközi már-már maximális létszámmal működik. „A csíkszépvízi napközibe 27 gyerek jár, még három szabad helyünk van. Az itteni szülőknek fontos, hogy óvoda helyett napközibe járassák gyerekeiket. A csíkszentmiklósi és borzsovai óvodák esetében a szülők inkább az óvodát részesítik előnyben” – magyarázta az igazgató. A napköziben az étkeztetés havi 140 lejbe kerül egy gyereknek, az összeg egy részét a szülő, egy részét pedig a helyi közbirtokosság állja. Kenéz kiemelte, hogy a közbirtokosság nagymértékben támogatja az intézményüket.

Madéfalván két óvoda és egy napközi működik. Máté Sándor, a Zöld Péter Általános Iskola igazgatója szerint mindenik létesítményben megfelelő a gyermeklétszám. „Tapasztalataim szerint főleg napközibe járatják szívesen gyermekeiket a szülők. A polgármesteri hivatal segítsége jóvoltából modern óvodáink és napközink van” – értékelt Máté.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván

Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván
2026. április 22., szerda

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában
2026. április 22., szerda

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek

Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek
Hirdetés