A méhek szeretete végigkísérte életét

Mivel az államhatalom megtiltotta számára, hogy középiskolába járjon, 1963–66 között Aranyosgyéresen végezte el a szakiskolát, ahol a fémforgácsoló, esztergályos szakmát tanulta ki. Ezt követően Szentkeresztbányán dolgozott a vasüzemben, majd onnan vonult be katonának. Közben lazult a politikai nyomás, a családot már nem piszkálta annyira az elnyomó hatalom, így végül elvégezhette a középiskolát. A leszerelés után a csíkszeredai kötöttárugyárnál dolgozott öt évet karbantartóként. 1975-től az akkori faipari gépeket gyártó vállalat alkalmazottja lett. 1977-ben végzett a szebeni mesteriskolában. Eközben a vállalatot traktorgyárrá alakították át, és ott dolgozott mesterként 1983-ig, amikortól a mai Székely Károly szakközépiskola oktatómestereként folytatta tevékenységet 1992-ig. Azóta magánvállalkozóként keresi kenyerét – mesélt élete fontosabb állomásairól Lázár, aki három gyermeke által hamarosan hat unokával büszkélkedhet.

A repülő állatok

A méhészkedést édesapjától tanulta, aki 1947-ben kezdett méhcsaládokat vásárolgatni. Akkoriban még hátul kezelős kaptárokkal dolgoztak. „A méhek között nőttem fel, így azok szeretete hamar kialakult bennem. 1959-ben már tudni lehetett, hogy a kollektivizálás megtörténik, ezért édesapám, hogy mentse, ami menthető, eladott minden mozgathatót, állatot, szekeret és még az erdei épületeit is, a befolyt pénzből pedig méheket vásárolt. Nem felejtem el, vasárnap délután elment hozzá a mostohaapja, és azt mondja: te, Ferenc, azt beszélik a faluba, hogy megbolondultál, hogy minden állatot eladtál és ilyen repülő állatokat vettél”– elevenítette fel gyermekkori emlékeit Lázár.

Számos méhészeti világkiállításon és találkozón vett részt Lázár Tibor. 1965-ben a bukarestin még gyermekfejjel, 1983-ban a budapestin már felnőttként. 2003-ban a ljubljanai világkiállításon is járt. Mint megtudtuk, jövőre Kijevben lesz megtartva, és gondolkodik, miként lehetne eljutni oda, ugyanis a méhészek számára ezek a rendezvények a fejlődés lehetőségével járnak, a modern méhészeti eszközök megismerésével. Minden világtalálkozó fejlődést hoz a székelyföldi méhészetek számára.

Vándorlás hajdan és most

A Kárpátokon túlra 1963-tól kezdtek járni a székelyföldi méhészek. Az udvarhelyi méhészegyesülettől elsőként tíz méhész indult útnak akácra Olténiába, Krajova mellé. Négy tonnás, úgynevezett „steagu roşu” teherautókkal jártak akkoriban. A kaptárok le- és felrakása hatalmas fizikai munka volt. Az út Krajováig 14-15 órát tartott. Az akác után június közepén hazajöttek, majd július végéig a Bărăganba mentek napraforgóra. A világ azóta nagyot változott. Ma már csak méhészpavilonokkal vándorolnak. A 80-as években még traktor vontatásúak voltak, ma már modern teherautók rakterére építik a pavilont pergetőházzal, konyharésszel együtt.

Lázár Tibor elmondta: „1986 tavaszán választottak a Hargita Megyei Méhészegyesület alelnökévé, mivel akkor az elnököt a pártbizottság nevezte ki. A teendők viszont teljesen rám voltak bízva. Azért is mentem át az iskolához, hogy a hosszú szünidőt lehessen kihasználni a méhészetre. 1990-ben választottak az egyesület elnökévé. A huszonkét év alatt igyekeztem a méhészeket – mind a haladókat, mind a kezdőket tanfolyamokon tanítani. A tapasztalatcsere érdekében mézfesztiválokra jártunk, méhészeteket látogattunk meg Magyarországon, Szlovéniában, Felvidéken, és kapcsolatokat építettünk ki az ott élő méhészekkel, akik ugyancsak ellátogattak Székelyföldre megtapasztalni a helyi viszonyokat, lehetőségeket. A rendszerváltás után nagy reményeket fűztem a méhészethez, de sajnos a 90-es évek elején a nagy infláció nem kedvezett a gazdáknak. Az ősszel eladott méz árából tavasszal nem lehetett a vándorlást finanszírozni. Ezért kellett elindítsam magánvállalkozásomat a fémiparban, mert így mindig volt forgótőke. Ezt most is párhuzamosan csinálom. Egyik kiegészíti a másikat. Tudni kell, hogy a méhészet szezonmunka, kell egy mellékfoglalkozás.”

Székelyföld élen járt a méhészkedésben

A kommunista diktatúra idején a méhészeknek számos előjoguk volt – tudtuk meg Lázár Tibortól. Mindez annak volt köszönhető, hogy a méhészek világszövetségének akkori elnöke, Veceslav Harnaj román származású volt, és jó kapcsolatot ápolt Ceauşescuval. Az idős méhész kifejtette: a cukrot és az üzemanyagot kedvezményesen kapták még a 80-as években is, a jegyrendszer idején, mindezt azért, hogy tudjanak vándoroltatni és mézet termelni. Azokban az időkben a székelyföldi méhészet Románia büszkesége volt. „1963 őszén részt vettem a Maros Magyar Autonóm Tartomány székhelyén, Marosvásárhelyen megszervezett méhészkiállításon, ahol Harnaj professzor hangsúlyozta, hogy a magyar autonóm tartomány méhészetben az első helyen áll az országban, a tartományon belül pedig Udvarhely rajon áll az élen” – idézte emlékeit Lázár.

A méz mint orvosság

Nyolc esztendővel ezelőtt sajnos egy súlyos infarktus megváltoztatta az életét. „Hiába foglalkoztam mézzel, soha nem fogyasztottam. Az infarktust követően kezdtem el mézet enni, mert eszembe jutott egy írás, melyben azt taglalták, hogy a méz a szívizmokat regenerálja. A mézfogyasztás hatására gyógyulásom rohamos volt. Fizikai munkát nem végezhetnék, de mégis keményen dolgozok, és a laboreredmények jók. Mindezt a méznek köszönhetem, mert a mézben lévő enzimek lebontják a zsírokat, cukrokat. Mindenkinek javaslom a mézfogyasztást, mert rendkívül egészséges” – tanácsolta történetén keresztül Lázár Tibor.