
Fotó: Kristó Róbert
Ismeretlen személyek vasárnap délután elrabolták, de sikerült megszöknie – állította egy hetedik osztályos csíkbánkfalvi tanuló. Szülei azonnal jelentették az esetet a rendőrségen, azonban kiderült, hogy kitalált történetről van szó.
2014. január 21., 19:052014. január 21., 19:05
2014. január 21., 20:482014. január 21., 20:48
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a fiú az iskolában kapott rossz osztályzatok miatti esetleges szülői megrovástól tartva nem tért haza közvetlenül a vasárnapi szentmise után. A fiatal végül szökés helyett az esti órákban megjelent otthonában, szüleinek elmesélve, hogy lakóhelyén néhány férfi betuszkolta egy kisteherautóba, azonban néhány kilométer megtétele után sikerült elmenekülnie fogvatartóitól. A szülők jelentették a történteket a rendőrségen, viszont a fiatal kihallgatásakor az ügyben eljáró nyomozóknak rögtön feltűntek a fiú nyilatkozatában az ellentmondások. A hetedikes fiú végül bevallotta, hogy a rossz iskolai jegyek miatti félelmében próbált megszökni, végül meggondolta magát, majd kitalálta a mesét, hogy késői kimaradására magyarázattal tudjon szolgálni szüleinek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!