
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nem találta megfelelőnek csíkszeredai önkormányzat által a helyi oktatási intézmények számára biztosított kézfertőtlenítő szert a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság, ezért ezt ki kellett cserélni. A problémát az jelentette, hogy az említett szer nem szerepelt az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott listán, így ezentúl csak felületek tisztítására használható.
2020. szeptember 18., 08:262020. szeptember 18., 08:26
Kicserélték a csíkszeredai oktatási intézményekben a kézfertőtlenítő szereket, mivel az önkormányzat által korábban biztosított változat nem volt megfelelő. Mint érdeklődésünkre több iskolaigazgató is elmondta, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság ellenőrzéseket tartott, és nem hagyta jóvá az említett szereket.
Elmondásuk szerint azt kifogásolták, hogy a használt szer nem szerepelt az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott listán, tehát kézfertőtlenítésre nem alkalmazható, csakis felületek tisztítására.
Füleki Zoltán alpolgármester érdeklődésünkre kifejtette, meglepetten tapasztalták, hogy az első alkalommal szétosztott szereket nem hagyta jóvá az egészségügyi igazgatóság, hiszen korábban is ezt használták, például az érettségi idején, és akkor nem kifogásolták. Ettől eltekintve a probléma jelzését követően azonnal léptek, és kicserélték a kézfertőtlenítő szert minden iskolában, így a probléma nem okozott fennakadást egyetlen intézményben sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
2 hozzászólás