Hirdetés
Hirdetés

Családbarátabb lesz a Figura

Az első gyermekfoglalkozást a február 3-ai Love me című előadás idejére szervezik •  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Az első gyermekfoglalkozást a február 3-ai Love me című előadás idejére szervezik

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Új, közönségcsalogató szolgáltatást indít a Figura Stúdió Színház. Gyermekfelügyeletet biztosítanak a gyergyószentmiklósi előadásaik alatt, hogy a szülők zavartalanul élvezhessék a színházi eseményt. Februárban pedig Csíkszeredába viszik el több produkciójukat.

Gergely Imre

2024. január 30., 15:372024. január 30., 15:37

Elsőként február 3-án, a nemrégiben bemutatott Love Me című előadásra várják a kisgyermekes családokat – a megszokott kezdési időponttól eltérően ezúttal 18 órától. Az előadással párhuzamosan történő, szakember által vezetett foglalkozás lehetőséget biztosít a szülőknek, hogy gyermeküket biztonságban tudva kapcsolódhassanak ki a színházban.

A kicsiknek szóló program során színházi és irodalmi tematikájú foglalkozásokat szerveznek 3 év fölötti gyermekeknek.

Ezen a részvétel díjmentes, viszont előzetes regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a 0752-227-011-es telefonszámon várják hétköznap (9–15 óra között), január 31-ig. A gyermekfoglalkozásra benti cipő javasolt.

Hirdetés

A további gyermekfelügyeletek időpontjait a havi programon, illetve a színház közösségi oldalán jelölik a szervezők.

A Figura Stúdió Színház februárban A kis herceg, a Portugál, a Boldogtalanok, a Mozaik és a K. Gedeon tündöklése és bukása című előadásait is elviszi Csíkszeredába egy miniévad keretében,

a gyergyószentmiklósi közönség pedig a Love me, a Mizantróp és a Veszélyes kanyar produkciókat láthatja, illetve Gyergyószentmiklóson vendégszerepel a Bekecs Néptáncszínház a Kit szerettél, Madách? című előadásával. Ebben a hónapban is folytatódik a Behívó színházi late nigth show sorozat, Kolozsi Borsos Gábor meghívottja ezúttal Dávid A. Péter lesz.

•  Fotó: Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Figura Stúdió Színház

Az előadások helyszínei, kezdési időpontjai és egyéb információk megtalálhatók a Figura Stúdió Színház honlapján és közösségi oldalain.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval

A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
2026. augusztus 09., vasárnap

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
2026. augusztus 09., vasárnap

Sikeres volt a vízterelés: nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje Csernavodánál

Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.

Sikeres volt a vízterelés: nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje Csernavodánál
2026. augusztus 09., vasárnap

Magyar előadók Sziget-koncertjei lesznek láthatók az M1-en

Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.

Magyar előadók Sziget-koncertjei lesznek láthatók az M1-en
Hirdetés