Csáki Rozália – ősztől az SZKA élén

Chris Worman, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány jelenlegi elnöke több évi tevékenység után másnak adja át az alapítvány vezetését. Az „utódkeresési” folyamat során pályázatot hirdetett az SZKA, amely hét jelentkező figyelembevételével április 10-én zárult. Az SZKA új elnökének Csáki Rozáliát választotta a bizottság, aki –mint megtudtuk – már most tagja lett a csapatnak, de októbertől ölti magára az elnöki szerepet.

Kovács Eszter

2011. május 23., 10:212011. május 23., 10:21

2011. május 25., 18:272011. május 25., 18:27

Chris Worman

„Csáki Rozáliára esett a választásunk, aki lényegében az SZKA elindításánál is segédkezett 2007-ben. Már akkor próbáltam alkalmazni, de visszautasította a felkérést, mert időközben a Székely Gyümölcs-projekt beindításával is foglalkozott. Nagyon örülünk, hogy most elvállalta, hiszen Rozi olyan személy, aki érti a társadalom, a közösség működését és képes bevonni embereket a mi kezdeményezéseinkbe. Csupán néhány embert tudtam volna elképzelni az SZKA elnökeként, és Rozi volt az egyik” – mondta el kérésünkre a Közösségi Alapítvány jelenlegi elnöke.

„Sok projektben dolgoztunk már együtt Chrisszel és az alapítvánnyal, valószínűleg ezért keresett meg. Ezúttal olyankor jött a megkeresés, amikor nekem is egy váltásra volt szükségem” – tudtuk meg Csáki Rozáliától. A felhívás értelmében az alapítvány vezetősége olyan személyt keresett az elnökei tisztség betöltésére, aki az SZKA mellett egyaránt tudja képviselni Székelyudvarhely és a közösséget is.

Csáki Rozália

„Lévén, hogy Chris egy év múlva fog elmenni, így ezt az idei évet két részre osztjuk majd: az első félévben a Civitas Alapítványnál – ahol munkatársa vagyok – elkezdett projekteket próbálom befejezni, mindezek mellett próbálok majd beletanulni az SZKA működésébe” – folytatta Csáki Rozália, megjegyezvén, a tervek szerint ősztől veszi majd át az alapítvány vezetését, amikortól e jelenlegi elnök, Chris Worman mentori pozícióból segíti majd munkáját.

Az új projektek és jövőbeli tervei kapcsán az SZKA új munkatársa elmondta: „Azt hiszem, hogy ha azt, amit ez alatt a négy év alatt a közösségi alapítvány megmutatott, sikerül nekünk ugyanígy megőrizni és gazdagítani, akkor egyelőre nem fogunk újabb projektekbe. Most az SZKA nagyon jó helyen van a közösségben: sokan ismerik, sokan kapcsolódnak be a projektjeibe. Tehát itt elindult egyfajta civil társadalomerősítés, és én ezt szeretném folytatni, mindig figyelembe véve, hogy az Udvarhelyen élő emberek mit szeretnének. Nem akarjuk az alapítványt kifordítani abból, amit eddig sikerült felépíteni, mert itt az a cél, hogy próbáljunk embereket tenni a közösségi ötletek mellé, továbbá a finanszírozásban is segíteni. Valahol ezt próbálom majd erősíteni és segíteni. Van egy civil közösségépítő múltan, noha eddig főként vidéki közösségekkel dolgoztam, az SZKA-nál is hasonló lesz a feladatköröm, de mégis egy másabb közegben, környezetben. Számomra ez a kihívás ebben az új pozícióban”.

Az alapítvány jelenlegi vezetője már korábban is tájékoztatott arról, hogy az új ügyvezető mellett programfelelős-pénzügyi igazgatót is keres az SZKA. Worman meggyőződése, hogy két ember kellene álljon az alapítvány élén, mivel nem a legjobb, ha minden képesség és szakértelem egyetlen emberben összpontosul. Az utóbbi tisztség betöltésére az alapítvány az elkövetkezőkben várja a jelentkezőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Nyakunkon a piknikszezon, de ne üssük agyon egy miccssütéssel!

Az időjárás ugyan még nem kedvez a piknikhez, a fészerből előbb-utóbb csak előkerül a grillrács vagy a tárcsalap. Csakhogy még mielőtt flekken- vagy miccssütésre adnánk a fejünket, készíthetünk szmókert házilag. Azt is megindokoljuk, miért érdemes.

Nyakunkon a piknikszezon, de ne üssük agyon egy miccssütéssel!
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Számszerű előrejelzés arról, hány fokkal lesz hidegebb jövő héten, a szokásoshoz képest

Hidegebb napok elé nézünk, ami a következő – április végére, május elejére eső – hetet illeti, mint ami ilyenkor lenni szokott – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett négyhetes időjárás-előrejelzésében.

Számszerű előrejelzés arról, hány fokkal lesz hidegebb jövő héten, a szokásoshoz képest
2026. április 24., péntek

Sárkányölő Szent György modern ábrázolásban – 25 éves a „Süsü-szobor”

Sepsiszentgyörgy védőszentjét ünnepli április 24-én. Sárkányölő Szent György alakját hivatott jelképezni a város központjában emelkedő, cseppet sem klasszikus „Süsü-szobor” is, amely huszonöt év elteltével is frappáns vicceknek ad ihletet.

Sárkányölő Szent György modern ábrázolásban – 25 éves a „Süsü-szobor”
2026. április 24., péntek

Nicușor Dan az üzemanyagválságról: aggasztóak a középtávú kilátások

Az üzemanyagválság tekintetében aggasztó kilátások várhatók középtávon Romániában – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Nicușor Dan az üzemanyagválságról: aggasztóak a középtávú kilátások
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
2026. április 24., péntek

Nicușor Dan kijelentette, nem fogad el AUR-támogatású kisebbségi kormányt

Nicușor Dan államelnök pénteken kijelentette, hogy nem fogja elfogadni a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által támogatott kisebbségi kormány megalakítását.

Nicușor Dan kijelentette, nem fogad el AUR-támogatású kisebbségi kormányt
2026. április 24., péntek

Jövő héten megszervezik a nyolcadikosok elmaradt próba-képességvizsgáját

Az oktatási minisztérium a jövő héten megszervezi a próba-képességvizsgát a nyolcadikosok számára azokban az iskolákban, amelyek márciusban nem vettek részt az országos próbafelmérőn.

Jövő héten megszervezik a nyolcadikosok elmaradt próba-képességvizsgáját
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Nicușor Dan még ma aláírhatja a PSD-s miniszterek felmentését és az ideiglenes kinevezéseket

Nicușor Dan államelnök pénteken kijelentette, hogy még a nap folyamán aláírja a PSD-s miniszterek felmentéséről, illetve az ideiglenes miniszterek kinevezéséről szóló rendeleteket, ha minden rendben van.

Nicușor Dan még ma aláírhatja a PSD-s miniszterek felmentését és az ideiglenes kinevezéseket
2026. április 24., péntek

Csapdát állítottak a Somostetőn ólálkodó medvének

Rendszeresen visszajár egy kifejlett medve a marosvásárhelyi Somostetőre, az állatkert közelében. A biztonság érdekében csapdát helyeztek el azon a területen, ahol az állatot a leggyakrabban látták.

Csapdát állítottak a Somostetőn ólálkodó medvének
2026. április 24., péntek

Az ipari övezetbe „száműzik” a játégképeket Sepsiszentgyörgyön

Nem tiltja be teljesen a játéktermek működését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, de a város egy eldugott ipari övezetébe száműzi őket. Erről a pénteki rendkívüli tanácsülésen született döntés.

Az ipari övezetbe „száműzik” a játégképeket Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés