Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhely központja adott otthont idén is a civil szervezetek vásárának, amelyen csaknem 60 alapítvány, egyesület, illetve szakszervezet képviseltette magát. Szombat délelőtt a résztvevők a virágórától indulva a Kultúrpalota irányába haladva megkerülték a Rózsák terét, majd késő délutánig a központi parkban felállított standoknál színes és interaktív programokkal várták az érdeklődőket.
2011. május 15., 17:112011. május 15., 17:11
2011. május 15., 17:312011. május 15., 17:31
A civil szervezetek tevékenységeit és fontosságát népszerűsítő rendezvény már pénteken
kezdetét vette. Ebből az alkalomból mutatták be a Bernády Házban Maros megye önkénteseinek térképét, amely 57 Maros megyei civil szervezetet foglal magában. Ez közel sem az összes Maros megyei szervezet, csupán azok, amelyek részt vettek a felmérésben, és hajlandóak voltak együttműködni az adatbázis létrehozását kezdeményező Divers Egyesülettel.
A pénteki kerekasztal-beszélgetésen többek között szó esett Maros megye legrégibb civil szervezetéről is, amely 1958-ban jött létre. A szervezetek hatvan százalékát 2000 után alapították, a legtöbb regionálisan működik, csupán 26 százalékuk fejti ki tevékenységeit lokálisan. A beszélgetés témái között szerepelt a civil szféra jövőképének és küldetésének megőrzése válsághelyzetben, a civil szervezetek kulturális rendezvényeinek szerepe, illetve a civil szféra hozzájárulása a megye gazdaságához.
A szombati felvonulók közt volt Lokodi Edit Emőke, a Maros Megye Tanácsának elnöke is, aki a Virágóránál tartott beszédében az esemény és ezzel együtt a civil szféra fontosságát hangsúlyozta. Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke köszönetet mondott a részt vevő szervezeteknek, amelyek idén is a főtérre vonultak, hogy éreztessék jelenlétüket és jelentőségüket a társadalmi szférában. A délután a sporté, a szórakozásé és az egészségmegőrzésé volt, de a népzene és a -tánc is helyet kapott a rendezvényen. A szervezetek tagjai különböző interaktív tevékenységekkel, ügyességi vetélkedőkkel és játékokkal csalogatták standjaikhoz a járókelőket, illetve a többi alapítvány és egyesület képviselőit. A vásáron ugyanis nem csak a járókelők szerezhettek információkat, a részt vevő szervezetek is megismerkedhettek egymás tevékenységi körével.
Vasárnap a civil szervezetek bálján kerül sor az online szavazás nyerteseinek díjazására. A közösség életében valamint a civil szervezetek támogatásában legtevékenyebb, továbbá a legátláthatóbb működésű és a sajtóval legjobb kapcsolatban levő szervezeteket jutalmazzák, de Veterán illetve Junior szervezet díjak is gazdára lelnek a bálon.
Medvejárásra figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a madéfalviak hétfőn este.
Két udvarra és ugyanennyi ingatlanba tört be a nagy mennyiségben lezúduló víz a hétfő délutáni esőzéseket követően a szovátai Hosszú utcában – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Többnyire helyi cégek biztosítják az ingyenes pék- és tejterméket a Hargita megyei oktatási intézményekben. Ellentétben a korábbi évekkel, a tej-kifli program idén időben indulhat, Hargita Megye Tanácsa már szerződést kötött a beszállítókkal.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
Negyvenöt jogosítványt függesztettek fel az elmúlt héten Maros megyében, a szabálysértések többsége gyorshajtás volt – közli a rendőr-főkapitányság.
Mintegy 50 pedagógus vett részt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, amelyet idén az unitárius templomban tartottak.
Hétfőn egy autós életét vesztette, miután járműve összeütközött egy 15 embert szállító autóbusszal – tájékoztatott a Temes Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ).
Az agitátorok uszítása nyomán 1918-ban meggyilkolt, templomépítő plébánosuknak, Sebestyén Mózesnek állítottak szobrot hétfőn a zetelakiak a Kisboldogasszony napi búcsús szentmisét követően.
Erőszakba torkollott egy craiovai játékteremben kitört botrány, miután a biztonsági őrt három férfi bántalmazta. A 24 és 48 év közötti férfiakat 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel tartott hétfői találkozójukon a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
szóljon hozzá!