
Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét a téli időszámításra való áttérés – közölte pénteken a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege.
2017. október 27., 20:092017. október 27., 20:09
Mint ismert, vasárnapra virradóra hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az óramutatókat.
A CFR közleménye szerint
Azok a szerelvények, amelyek a nyílt pályán haladnak az óraátállításkor, a legközelebbi állomáson fognak várakozni azért, hogy a megváltozott időszámításhoz igazodjon a menetrendjük.
Tekintettel arra, hogy a szomszédos országok is október 29-én térnek át a téli időszámításra, a Moldovai Köztársasággal, Magyarországgal, Szerbiával, Bulgáriával és Ukrajnával közös határon át is a menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
szóljon hozzá!