CariShop Gyergyószentmiklóson is

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Gyergyószentmiklóson is megnyílt a CariShop, a Caritas Varga Katalin utcai boltja – a tíz üzletet magába foglaló hálózat mottója: „Vásárolj a szegényekért”, célja pedig, hogy a kereskedelmi tevékenységből adódó profit elősegítse a szociális értékeket és az ebből származó fejlesztéseket.

Csibi Márti

2010. november 09., 20:342010. november 09., 20:34

2010. november 10., 15:552010. november 10., 15:55

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

\"A Gyulafehérvári Caritas szeretetszolgálata úgy döntött, hogy egy olyan, a kereskedelmen alapuló lehetőséget valósít meg, ami mindenképpen nagy segítség a rászoruló emberek számára, ugyanakkor azoknak is előnyükre van, akik a szociális programokon keresztül részesülnek bizonyos szolgáltatásokból. Az üzletlánc célja, hogy a kereskedelmi tevékenységből adódó profit elősegítse a szociális értékeket és az ebből származó fejlesztéseket\" – fogalmazott a gyergyószentmiklósi CariShop megnyitóján Péterffy Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának vezetője.


Egységes arculat és nagyfokú szociális érzékenység jellemzi a 2009-ben kiépített CariShop rendet, melynek üzenete azt hordozza, hogy mindenki, aki ezekben az üzletekben vásárol, segít a rászorulókon. A Gyulafehérvári Egyházmegyében működtetett tíz üzlet és három logisztikai egység segítségével az elmúlt évben huszonötezer embernek sikerült tárgybeli segítséget nyújtaniuk.

 

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

 

Az eladásra került tárgyak egyrészt adományból kerülnek össze, az üzletekben az adományok 50–60 százalékát bocsátják áruba, és az árak is nagyon kedvezményesek. A bevételből sikerül fedezni a személyzet bérét, a szállítási költségeket, de a szociális programokra is szép összegek szoktak begyűlni – mondta el Péterffy Attila Csongor. Ami újdonság, hogy nem csak használt ruhákat, tárgyakat, felszereléseket, hanem helyi kézműves termékeket is értékesítenek az üzletekben.


Az üzletlánc legfontosabb üzenete: „ha odafigyelünk a környezetünkre, a közvetlen szomszédjainkra, ha segítjük egymást, hogy mindenki a maga módján tudjon erősödni, az előnyös az egész társadalom számára. Bízom abban, hogy egyre több szociális vállalkozás jön majd létre, ami a mostani neo-liberális gondolkodást, amely az egész világon gazdasági válságot eredményezett, kárpótolni tudja, és jövőt tud teremteni közvetlen környezetünkben is” – fogalmazott a gazdasági ágazat vezetője.


A megnyitó ünnepségen Fodor László, a Caritas gyergyószentmiklósi logisztikai felelőse kifejtette, a CariShop üzenete bekerült a vásárlók tudatába, és remélhetőleg Gyergyószentmiklóson is több ezren fognak majd vásárolni az üzletben. Mezei János polgármester beszédében kitért arra, minden megvalósítás, mely a fejlődést irányozza, öröm Gyergyószentmiklós számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten

Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten
2026. március 18., szerda

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén

Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén
2026. március 18., szerda

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle

Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában

Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában
2026. március 18., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó egy Konstanca megyei kikötőben

Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Elsüllyedt egy vontatóhajó egy Konstanca megyei kikötőben
2026. március 18., szerda

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje

Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről

Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről
2026. március 18., szerda

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében

Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében
2026. március 18., szerda

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok

Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok
Hirdetés