Székelyudvarhelyen is gyűjtötték az aláírásokat
Fotó: Barabás Ákos
800 ezer aláírás gyűlt össze eddig a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű polgári kezdeményezés keretében, amellyel a cél alkotmányba foglalni, hogy bűnvádi perben jogerősen elítélt személyek ne tölthessenek be köztisztséget.
2018. augusztus 15., 17:572018. augusztus 15., 17:57
2018. augusztus 15., 18:012018. augusztus 15., 18:01
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna szerdán elmondta:
és a másik fontos feltételt is teljesítették, azaz 21 megyében sikerült meghaladniuk a húszezer aláírásos küszöböt – számol be az Agerpres.
Dan Barna hozzátette, augusztus végéig folytatják a kampányt, céljuk legalább 24-25 ezer aláírást gyűjteni minden megyében, hogy ha ezek ellenőrzése során érvénytelenítenek néhányat, akkor is legyen meg a szükséges számú kézjegy.
Az USR elnöke elmondta, néhány megyében adódtak problémáik,
Az alkotmánymódosítás kezdeményezői a következő bekezdéssel egészítenék ki az alaptörvény 37. cikkét: „Nem választhatók meg a helyi közigazgatásba, képviselőházba, szenátusba és államelnöki tisztségbe olyan állampolgárok, akiket szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, amíg valamilyen ok miatt az ítélet hatásai megszűnnek”.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
szóljon hozzá!