Hirdetés
Hirdetés

„Újjászületett” a nagykadácsi unitárius templom

A megújult nagykadácsi istenháza. Ünnepelt az egyházközség •  Fotó: Barabás Ákos

A megújult nagykadácsi istenháza. Ünnepelt az egyházközség

Fotó: Barabás Ákos

Kívül-belül megújult több mint négy év alatt a nagykadácsi unitárius templom, amelyet az unitárius egyház létrejöttére és a lelkiismereti szabadság négyszázötven éves jubileumára való tekintettel emlékjelüknek is tartanak a helybéliek.

Molnár Melinda

2018. november 20., 16:042018. november 20., 16:04

Több évre nyúlik vissza a nagykadácsi unitárius templom felújítási története. A 2005-ös árvíz elérte a templom falait, amelyet hiába takarítottak meg gondosan,

a szellőztetés után mégis megjelent a könnyező házigomba.

A mentesítést felületi fertőtlenítéssel kezdték, majd a fából készült berendezési tárgyakat eltávolították, megvizsgálták, a fertőzött részeket csonkolták. Az aljzatot és falrészeket fertőtlenítették, hő- és vegykezelték, míg a falrészeket védőszeres gúzréteggel kenték le. A kibontott töltést mészhidráttal kevert sóderrel, homokkal kellett pótolni. A kavicságyra téglát helyeztek, ezekre kerültek vissza az 1800-as évekből származó padok. Sokan közmunkáztak, mások terményadománnyal segítettek.

A hagyományos módszerrel végzett meszelés után végül három éve visszaköltözhettek a templomba.

Később pótolták a károsodott ajtókeretet is, majd következett a külső felújítás. Az elmúlt hetekben kerültek le az állványok. Így vasárnap a helybéli idősek és fiatalok hálaadással ünnepelhettek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Lőrinczi-Vass Zsuzsanna, a Kadácsi Unitárius Egyházközség lelkésze az ünnep alkalmából rámutatott, az elért eredményekhez nemcsak a gyülekezet, a közösség összefogására volt szükség, hanem a külső segítségre és sikeres pályázatokra is. Az évek óta tartó munkafolyamatnak közeledik a vége – bár még van bőven tennivaló –, ezért úgy döntött az egyházközség vezetősége, hogy

a jubileumi 450. évre való tekintettel az emlékjelük a felújított templom lesz.

Mint fogalmazott, tartoznak ezzel az elődöknek, akik kemény munkával és nagy önfeláldozással építették fel e hajlékot. Ugyanakkor tartoznak ezzel önmaguknak és az utánuk jövő generációknak, azaz hogy nem csak a lelki, hanem az épített örökségükre is igyekszenek vigyázni – részletezte. Az ünnepség végén a kadácsi fiatalok emlékműsorral adóztak az egyházalapító püspök, Dávid Ferenc emléke előtt.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az egyházalapítóról is megemlékeztek •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Az egyházalapítóról is megemlékeztek

Fotó: Barabás Ákos

Múlt és jelen. Ilyen volt, illetve lett a nagykadácsi imádság hajléka •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Múlt és jelen. Ilyen volt, illetve lett a nagykadácsi imádság hajléka

Fotó: Barabás Ákos

Magyarázni sem kell a különbségeket •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Magyarázni sem kell a különbségeket

Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
2026. november 05., csütörtök

Kormányzati szinten nézik meg, hogy érdemes lenne-e a kereskedelmi árrés-korlátozást minden élelmiszerre kiterjeszteni

A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Kormányzati szinten nézik meg, hogy érdemes lenne-e a kereskedelmi árrés-korlátozást minden élelmiszerre kiterjeszteni
2026. november 05., csütörtök

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat

Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag

Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag
2026. november 05., csütörtök

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót

Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót
2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés