
A Nosztalgiafesztivál a borszéki nyár különleges eseménye. Archív
Fotó: Forrás: Facebook, Nosztalgia Fesztivál
A borszéki kezelőközpont és gyógyfürdő egyelőre még nem áll a vendégek rendelkezésére, de az üdülőváros az utóbbi években megszokott kínálattal idén is várja a turistákat. Július-augusztusban öt fesztivált is szerveznek, hogy ezzel is több látogatót vonzzanak.
2022. június 29., 18:562022. június 29., 18:56
Borszéken július 1-jétől számolják a nyári turistaszezont, erre készültek az utóbbi időben. A bobpálya működik, az elektromos, terepkererékpározásra alkalmas biciklik is készen állnak arra, hogy élményt nyújtsanak a vendégeknek, a fürdőtelepen minden karbantartási előkészületet elvégeztek, a gyepes részeket lekaszálták, a virágok ültetése is megtörtént – ebből a szempontból tehát
– vázolta Mik József polgármester.
Az elmúlt időszakban a Tündérkertbe több alkalommal is bejártak a medvék (épp szerdán szállították el az ötödiket), de mindent megtesznek, amit lehet, hogy a vendégeket ne zavarhassák, ne történjen ebből probléma – mutatott rá az aktuális gondjukra a városvezető.
A kezelőközpont építésével elkészültek, most már azokat az egyszer használatos dolgokat vásárolják, ami a mindennapi tevékenységekhez szükségesek. Azonban
– jövő héten lesznek az állásinterjúk a jelentkezőkkel.
Borszéken már jó ideje törekednek arra, hogy a vendégek számára a természeti adottságok, szép környezet, tiszta levegő és ásványvízforrások mellé
Ez a célja annak az öt fesztiválnak is, amely az idei kínálatban szerepel. Július 15–17. között kerül sorra Bográcsfesztivál, majd jönnek a városnapok, ide költözik a Smart Fest, nem maradhat el a Nosztalgiafesztivál sem, és a nyár végén egy folkfesztivál is szerepel a programban. Az ezeken fellépők közül a Republic, a Honeybeast, Wolf Kati és Nicu Alifantis nevét említi a polgármester.
A fürdőváros lakossága 2500 fő, és 700 körüli a szálláshelyek száma – innen is látszik, mekkora jelentősége van itt a turizmusnak. Egyelőre még nem lehet következtetni arra, hogy milyen szezonjuk lesz, vannak panziók, amelyek már foglaltak, máshol még vannak helyek a következő két, két és fél hónapra. Az eredményt majd szeptember közepén állapíthatják meg – mondta Mik.
A múlt évben kis visszaesés volt, ami abból adódik, hogy akkor már többen nyaraltak más országokban. Noha nem lehet kiszámítani még, hogy mi lesz idén, de a vakációs jegyek érvényesek, meleg nyár ígérkezik, így a borszékiek bizakodók.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!