
A medve hátsó combját érhette az ütés, az állat gerince pedig eltörött
Fotó: Erdély Bálint Előd
A tetemen elvégzett boncolás eredményei szerint szinte biztosan egy autó üthette el azt a medvét, amelyet két hete találtak meg Kőrispatak határában a megyei úttól nem messze. A rendőrség még nyomoz az ügyben.
2020. május 18., 19:502020. május 18., 19:50
Két hete találtak rá a hatóságok egy elpusztult medvére kétszázötven méterre a 136B jelzésű megyei úttól egy patak partján. A vadászok már a helyszíni vizsgálatok után úgy sejtették, hogy egy autó üthette el a nagyvadat, ám a rendőrség szerint az orvvadászat gyanúja sem volt kizárható. Akkor úgy döntöttek, hogy mindenképp fel kell boncolni a vadállatot a halál pontos okának megállapítása érdekében.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, az orvvadászat gyanúja is felmerült korábban, ahogyan a gázolás lehetősége is. Információi szerint ugyanakkor a nyomozás még nem zárult le.
Fazakas Attila, a Hubertus Vadász- és Sporthorgásztársulat igazgatója emlékeztetett, a tetem elszállítása után három állatorvos és két rendőr jelenlétében boncolták fel az elpusztult kanmedvét. Akkor megállapították,
Az ütés a medve hátsó combját érte, aminek következtében eltörött az állat hátgerince, ezért pusztult el. Az igazgató egyébként meg van győződve, hogy nem orvvadászatról, hanem cserbenhagyásos gázolásról van szó.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
5 hozzászólás