Fotó: Lukácsi Lehel
Tudjunk örvendeni, legyünk hálásak mindazért, amit Isten nevében kaptunk – hangsúlyozta Böjte Csaba ferences szerzetes, amikor a csíksomlyói Szent István Otthonban arról beszélgettünk, hogyan éljük meg az adventi várakozást, hogyan készüljünk karácsonyra.
2017. december 24., 19:032017. december 24., 19:03
A boldogságos Szűzanya példáját kellene kövessük a Krisztus-váráskor – fogalmazott Csaba testvér.
Mint mondta, amikor Mária megérkezett Erzsébethez, ujjongtak az emberek, mert úgy érezték, hogy valamilyen módon Isten jelenléte is ott van körülötte. Mi is tegyünk meg mindent, hogy a velünk való találkozás örömünnep legyen a környezetünknek. A szerzetes rámutatott, Mária úgy készült, hogy Magnificatot énekelt.
Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.
Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.
Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.
Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.
Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.
Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
szóljon hozzá!