Újrafödték és belül is megerősítették a csíkszeredai Petőfi Sándor utca 39. szám alatt található épületet, amelynek felújítása az integrált városfejlesztési terv keretében történik. Télen belső szerelések következnek.
2011. november 10., 19:542011. november 10., 19:54
2011. november 10., 20:232011. november 10., 20:23
Újrafödték és megerősítették az ingatlant
Augusztusban kezdődött meg a Petőfi utca 39. szám alatti ingatlan, a volt Csipike Napközi Otthon teljes felújítása, amelynek befejezése után ifjúsági központ kap helyet az épületben. A romos, életveszélyes állapotú épületet alapjaitól kellett megerősíteni.
„Az alap el volt mozdulva, stabilizálni kellett, a felső födémet teljesen újra kellett önteni, az alsót pedig részlegesen. A betonozási, falazási munkák elkészültek, hasonlóképpen a külső falak vakolása is, helyükre kerültek a homlokzati elemek” – tájékoztatott Antal Attila alpolgármester. Hozzátette, elégedettek az elvégzett munkával, és ennek ütemével is. A tetőszerkezetet nem kellett kicserélni, mert jó állapotban volt, így a javítások után újrafödték az épületet. A nyílászárók egy részét javítják, a többit kicserélik, az eredetivel megegyező darabokra.
A tél folyamán belső szerelés következik, a fűtésrendszert kell elkészíteni. Az ingatlanba saját kazán kerül, mert távhővezeték nincs a közelben. Az alpolgármester szerint a készülő ifjúsági központ külső festése jövő tavaszra marad, ehhez megvárják a melegebb időjárást. A Petőfi utcai házban egy ügyfélfogadó irodát, egy kisebb méretű multifunkcionális konferenciatermet alakítanak ki, tervben van egy konyha építése is.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!