
Vasile Neagovici
Fotó: Bíró Blanka
A bíróságon keres jogorvoslatot a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei vezetősége, mert több intézménynél csökkentek a bérpótlékok.
2018. április 17., 19:432018. április 17., 19:43
Vasile Neagovici szakszervezeti bizalmi elmondta, három Kovászna megyei intézményben a jogszabály által előírt minimális szintnél jóval kisebb pótlékokat kaptak az alkalmazottak, ezért a bírósághoz fordultak, hogy kötelezzék a munkaadót a jogszabály betartására.
Hozzátette, a mentőállomásnál dolgozók számára legkevesebb 55 százalékos pótlékot ír elő a szabályzat, ám Kovászna megyében ennél 29 százalékponttal kevesebbet kaptak. A kovásznai Benedek Géza Szívkórház alkalmazottai 25 százalékkal kaptak kisebb pótlékot a megengedett minimálisnál, a közegészségügyi igazgatóságnál hasonlóképpen az előírás szerinti legkisebb szint alatt vannak a pótlékok.
Mindhárom intézmény esetében a fő hitelutalványozó az egészségügyi minisztérium, a szaktárca által leközölt 30 százalékos pótlékkeretet kellett betartsák, emiatt csökkentek a juttatások. A bírósági kereset mellett, a megyei társadalmi párbeszéd bizottsághoz is beadvánnyal fordulnak, jelezve a törvénytelenséget – mondta Neagovici. A sepsiszentgyörgyi kórháznál még nem véglegesítették a számításokat, hogy a minimális megengedett pótlékszinttel beleférnek-e a 30 százalékos keretbe, a kilátások nem biztatóak – tette hozzá a bizalmi. A baróti és a kézdivásárhelyi kórházakban sikerült megfelelő szinten kiadni a juttatásokat, az ott dolgozók elégedettek.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!