Fotó: Boda L. Gergely
Ma délelőtt a marosvásárhelyi Kossuth utcai útlevél-osztályon kisebb ünnepség keretében helyezték üzembe az új, biometrikus és ideiglenes útlevelek kibocsátásra szolgáló elektronikus rendszert az Országos Útlevélkibocsátó Szolgálat vezérigazgatója, Aurel-Vasile Sime rendőrkapitány, valamint a megye prefektusa, Marius Paşcanu jelenlétében. Az avató visszafogottsága részint annak tulajdonítható, hogy az ország megyéinek már több mint felében működik már ez az elektronikus rendszer, Maros megye sorrendben a 27., ahol bevezették.
2009. november 19., 16:272009. november 19., 16:27
Fotó: Boda L. Gergely
A jelenlévők láthatták az új útlevéltípust, valamint azt, hogy ez mennyire biztonságos - infravörös sugarakkal megvilágítva előtűnt a rengeteg biztonsági elem. Ezekről a vezérigazgató elmondta, hogy elméletileg hamisíthatatlanná teszik az új uti okmányt. Ezt segíti elő többek között a négy - 3 lézeres, egy tintsugaras nyomtatásban kivitelezett - fénykép. A vezérigazgató szerint annak esélye, hogy az új utiokmányt hamisítani tudják, mindössze 0,01 százalék.
Az új útlevél 5 évig érvényes. Megtudtuk azt is, hogy más európai országokban 6 év az érvényességi idő, ám a teljesen honi fejlesztésű elektronikus rendszer csipje csak 5 évre szavatolt.
Mától tehát nem lehet az eddigi turistútlevélhez használatos formanyomtatványokkal igényelni útlevelet. Az egyhónapos várakozási idő után az állami nyomda - itt készülnek az új utiokmányok - gyorspostával juttatja el a megyei útlevél-osztályokhoz az elkészült \"terméket\".
Egy ilyen útlevél kiváltási díja közel háromszorosa az eddiginek - mostantól 266 lejt kell fizetni érte.
Az ideiglenes útlevelek kibocsátásról megtudtuk, lecsökkent a várakozási idő. Eddig 30 napot kellett várni az okmányra, mostantól elégséges 20 nap, s az Országos Lakosságnyilvántartó és Útlevélkibocsátó Közönségszolgálat azt tervezi, hogy 10 napra csökkentse a várakozási időt. Sürgősségi eljárással azonban már két óra és 3 nap közötti időszakot szavatolnak.
A megyei kormánymegbízott tréfásnak szánt bejelentést tett: már ezelőtt egy hónappal kapott egy olyan levelet egy Maros megyei lakostól, aki azzal fenyegette, hogy amennyiben nálunk is bevezetik a biometrikus útlevelet, perbe fogja a kormányhivatalt, amiért lepaktált a sátánnal. \"Nem kell félni az új útlevéltől, hogy annak csipjével bármikor és bárhol be lehet azonosítani a viselőjét. Elektrikus világunkban már egy maroktelefon használata is elég, hogy beazonosítható legyen bárki, bárhol is tartózkodjon a Földön\" - mondta.
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa szombati ülésén hozzájárulását adta az alakulat kormányzati szerepvállalásához – jelentette be az ülést követően az ideiglenes pártelnök.
Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata.
Tánczos Barna lehet a Bolojan-kormány egyik miniszterelnök-helyettese – derül ki a leendő kabinet összetételének munkaváltozatából, amelyet a News.ro hírportál tett közzé. A jelenlegi tárcavezetők közül heten–nyolcan is az új kormány tagjai maradhatnak.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet.
Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.