„Horribilis összegeket” is kifizetnek a bérlők a lakástulajdonosoknak Csíkszeredában

Nagy az érdeklődés a kiadó lakások iránt, magasak emiatt az albérletárak •  Fotó: Farkas Tamás

Nagy az érdeklődés a kiadó lakások iránt, magasak emiatt az albérletárak

Fotó: Farkas Tamás

Magasak az albérletárak Csíkszeredában, legfőképpen azért, mert kevés a kiadó lakás, viszont nagy rájuk a kereslet. Egy garzonlakásért akár havi 150 eurót, a 2–3 szobásokért pedig havi 200–250 eurót is elkérhetnek lakbérként. A rajtoló egyetemi tanévvel megnövekedhetett a kereslet a kiadó ingatlanokra a megyeszékhelyen.

Barabás Hajnal

2018. szeptember 20., 11:282018. szeptember 20., 11:28

A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem csíkszeredai karán hétfőn nyitották meg a tanévet, a tanintézet diákjai közül többen bentlakást igényeltek, mások az ingázást választották, míg akadnak olyanok is szép számmal, akik kiadó lakást bérelnek. Ennek kapcsán arról érdeklődtünk egy ingatlanügynökségtől, hogy mennyire befolyásolják az albérletek árának alakulását Csíkszeredában a kiadó lakást kereső diákok.

Szabó Lehel, a Well ingatlanügynökség ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta,

jelenleg kevés a kiadó lakás Csíkszeredában,

és ezzel ellentétben viszont nagy rájuk a kereslet. Ez a tényállás pedig jelentősen befolyásolja a lakásbéreket, az egyetemisták jelenléte a városban az egyetemi év megkezdésével csupán csak egy kisebb ráadás erre a jelenségre. A kereslet és kínálat közötti nagy eltérés miatt adott esetben „horribilis összegekért” is ki tudják adni az ingatlanokat a lakástulajdonosok.

Idézet
Nehezen lehet találni kiadó garzonlakást havi 150 euró alatt, még egy harmadosztályú, városszéli kis kétszobásért is legalább havi 200–250 euró lakbért is elkérnek

– példázódott a cégvezető. Hozzátette, az elmúlt egy évben kezdett érződni a kiadó lakások hiányának hatása. Mint mondta, a lakástulajdonosok többnyire hosszú távra keresnek lakókat, ezért megtörténhet, hogy kevésbé szívesen adják ki azokat egyetemistáknak, ráadásul attól is ódzkodhatnak, hogy nehogy tönkretegyék a lakásokat.

A Székelyhon hirdetései közül is szemléztünk, az egyik hirdetésben éppen diáklányok számára ajánlottak kiadó földszinti garzonlakást havi 100 euró lakbérért Csíkszeredában. Az ingatlan tulajdonosa elmondta, várhatóan eladja majd a lakást a későbbiekben, így egyelőre rövid távra szívesebben bérbe adja középiskolásoknak, vagy egyetemistáknak.

Egy másik hirdető három szobás, bútorozott lakást kínált bérbeadásra, havi 250 euróért. A lakástulajdonos elsősorban nem egyetemista lakóknak szánta, mint fogalmazott ez túl „borsos ár lehet az egyetemisták zsebéhez mérve”. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a lakbér mértékének ellenére nagy az érdeklődés a kiadó lakás iránt, sokan felhívták a hirdetés megjelenésétől kezdve, hogy bérbe vennék az ingatlant.

A Facebook közösségi oldalon meghirdetett csíkszeredai kiadó lakásokra is rákerestünk, viszont kevés ajánlatot találtunk, egyik ilyen hirdetésben egy háromszobás, bútorozott lakásért havi 258 euró lakbért is elkértek.

Csíki Adéltól, a Sapientia EMTE kommunikációért felelős munkatársától megtudtuk, jelenleg 820 hallgatója van az egyetem csíkszeredai karának, akik közül többen bentlakásban laknak, illetve sokan ingáznak is, arról azonban nincsen adatuk, hogy hányan bérelnek a városban lakást. Azt azonban elmondta, hogy

az egyetem bentlakása 290 férőhelyes, és mindegyik szobája foglalt.

A bentlakás ára egy személynek havonta 210, illetve 190 lej, attól függően, hogy 3 ágyas, vagy 4 ágyas szobában igényelt helyet. Továbbá ehhez még hozzáadódnak a havi 120 lej értékű étkezési jegyek, amelyeket a bentlakók levásárolhatnak az egyetem étkezdéjében.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön

Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön
2025. július 10., csütörtök

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők

Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér
2025. július 10., csütörtök

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt
2025. július 10., csütörtök

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
2025. július 10., csütörtök

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene

Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene