
A Rozsdaidő című verseskötetet Eperjesi Noémi illusztrálta
A Bernády Házban mutatták be kedden délután Bögözi Attila: Rozsdaidő című verseskötetét, amely a nagyváradi Holnap Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőt és kötetét Kuti Csongor, illetve levélben Szűcs László méltatta.
2017. december 13., 15:132017. december 13., 15:13
Bögözi Attila marosvásárhelyi szabadúszó újságíró, korábban az Előre, a Romániai Magyar Szó, az Új Magyar Szó marosvásárhelyi tudósítója, később a Vásárhelyi Hírlap szerkesztője, majd a vasarhely.ro és az Erdélyi Riport internetes portálok munkatársa volt. A nagyváradi Holnap Kiadó gondozásában megjelent Rozsdaidő című verseskötetében így vall önmagáról:
Szerinte ugyanis mindaz, amit eddig „írásban elkövetett”, az „szakmai szigorlati vizsgák végtelen sora”. Ezek közül lógnak ki azok a valamik, amelyek tulajdonképpen nem is versek a szó hagyományos értelmezésében, hiszen a verseket költők írják.
– fogalmazott Bögözi.
Szűcs László, a kötetet kiadó nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület kiadói felelőse méltató-levelét Szucher Ervin olvasta fel. Szűcs szerint
„Ráadásul itt is, ott is ugyanaz a nyelvi igényesség, átgondoltság fogad. S hogy még egy mondat erejéig az újságírót méltassam:
– fogalmazott levelében a kiadó felelőse, aki méltatta a versek illusztrációit is. Szerinte Eperjesi Noémi nagyon tehetséges képzőművész, a versek intimitást fogalmazza újra a maga képi eszközeivel, a maga érzékenységével. Illusztrációit nézve, az az érzése támad az embernek, hogy Noémi nem illusztrálja a verset, hanem a szöveg hangulatát, a költő lelki állapotát viszi papírra.
Kuti Csongor költő az olvasóknak szánt kötetajánlójában azt írta, úgy képzeli, Bögözi Attila konyhaasztalára ki vannak terítve a szavak, ő meg csak elmatat velük, egymáshoz illesztgeti, próbálgatja, forgatja őket. „Egyik vállán ücsörög egy piciny angyal, mutogatja neki amiket összeeszkábált, az meg néha megráz egy apró csengőt, „és / nyomában a dolgok boldog / rendbe rebbennek” (Most kellene): tessék, kész a vers”. Kuti úgy értékelte a kötetet, hogy az
Mégis az Ellen Szent György-legenda finom iróniával átitatott szonettfüzérét, továbbá a Gradus ad Parnassum József Attila, Ady és Kovács András Ferenc invokációit ajánlotta az olvasóknak kedvcsinálónak.
Bögözi Attila érdeklődésünkre elmondta, több mint tíz évvel ezelőtt, ötvenedik születésnapján barátait egy tízszer tíz centis babszem-könyvecskével lepte meg, amelyben tíz furcsa meghatározású írás volt. A marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör logójával kiadott Pokol tornáca című zsebkönyv utószónak szánt utólapijában a szerző – saját meghatározás szerint – „nem könyvében” (nemkönyv) „nem költő” (nemköltő) „nem versek” (nemversek) írójaként vallott önmagáról.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!