
Ügyfélfogadásra készülnek. A polgármesteri hivatal több osztálya költözik ide
Fotó: Pinti Attila
Néhány hónap múlva már a volt Postabank épületében lesz a csíkszeredai polgármesteri hivatal pénztára, de ugyanott lehet felkeresni az adó- és illeték-, valamint az urbanisztikai osztályt, illetve a személyi nyilvántartót.
2021. február 22., 08:592021. február 22., 08:59
2021. február 22., 10:042021. február 22., 10:04
A legtöbb ügyfelet fogadó és kiszolgáló városházi osztályok kapnak helyet a Csíkszereda központjában, a Mihail Sadoveanu és Piac utcák kereszteződésénél található négyszintes ingatlanban, amely banképületnek készült, és ezt a funkciót is látta el hosszú időn át.
– vetítette előre Korodi Attila. Csíkszereda polgármestere szerint
ebből a célból pénteken már terepszemlét is tartottak ott az érintettekkel együtt.
A tavaly elvégzett javítások után még van tennivaló, Korodi azt mondta, egy jelentős informatikai célú kábelezés is szükséges, de
Ennek ismeretében szeretnék tavasz végére megnyitni az új helyszínt az ügyfelek előtt. Mint elmondta, minden felületre szükség van, mert nemcsak ügyfélfogadás zajlik majd az épületben, hanem
A feltételek adottak, széfek, biztonsági rendszerek vannak, lift, illetve a mozgássérültek számára megközelítést biztosító külső feljáró is rendelkezésre áll. A polgármester úgy látja,
Parkolóból nincs hiány a környéken, igaz, ezek hétköznap meglehetősen zsúfoltak a városközponti elhelyezkedés miatt. Erről Korodi azt mondta, a polgármesteri hivatal környékéhez viszonyítva több a parkolóhely, és
Az évek óta nem használt banképületet 2019 őszén 5 millió 207 ezer lejért vásárolta meg a város. Ezelőtt egy évvel az ingatlanban a fűtés- és melegvíz-hálózatot tudták beüzemelni, javításokat végeztek, meszeltek, de
A városszerte zajló tanintézet-felújítások, és a járvány miatti korlátozások miatt ősszel a közeli Liviu Rebreanu Általános Iskola néhány osztálya számára biztosítottak helyet az épületben, ez a szerződés nemsokára lejár.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
2 hozzászólás