Békás-szoros: a Natura 2000 dönt a fejlesztésekről

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Nem sikerült döntenie a Békás-szoros- Nagyhagymás Nemzeti Park Tudományos Tanácsának a Gyergyószentmiklós és Békás települések által előirányozott fejlesztési projektek kérdésében, mindkét önkormányzat hiányos dokumentációval jelent meg a konzultatív tanács előtt. A csonka projektek miatt még két hónapig is elhúzódhat a környezetvédelmi szervek láttamozása, az időhúzás azonban a megvalósítást veszélyezteti.

Csibi Márti

2010. április 20., 22:082010. április 20., 22:08

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Egy korszerű sípálya-rendszer és egy ivóvíz-szolgáltató létesítmény: e két nagymértékű beruházás tervének ismertetése végett gyűltek össze ma a projektek érdekében lobbizó önkormányzatok, a zöld civil szervezetek és az érintett környezetvédelmi ügynökségek.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

A tanácskozást a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park kezdeményezte, hiszen többek közt az ő tisztük a fejlesztési tervek láttamozása, vagy elutasítása. A nemzeti parkosok csalódottan vették tudomásul, hogy annak ellenére, hogy több millió eurós projektről van szó, mindkét önkormányzat nagyon hanyagul áll hozzá a dolgokhoz- többszöri egyeztetést követően is hiányos dokumentációval álltak elő, ezért minden jó szándékuk ellenére sem tudtak dönteni az ügyben.

Mivel az érintett területek a Natura 2000-es európai jelentőségű védett területek kategóriájába is tartoznak, a hatásvizsgálat is európai normák szerint zajlik. A hatástanulmány tervének elkészítéséhez szükséges dokumentumok összeállításánál, bár a hivatalok kérték és megkapták a park segítségét, mégis hiányos aktacsomagot tettek le az asztalra, így többet kell várni a Natura 2000 visszajelzésére.

A gyergyószentmiklósi és a békási polgármester is attól tart, hogy az időhúzás a saját projektje megvalósítását veszélyezteti.

A gyergyószentmiklósi önkormányzat Gyilkostó településen, a Nagy-Cohárd- Kupás részre tervezett
sípálya-rendszert, mely a régió turisztikai potenciálját hatványozottan emelné. A Békás település projektje a Mária forrás kisajátítását eredményezné, ám ez csak egy a Békási-szorosba tervezett fejlesztések közül – a Neamţ megyei tanáccsal közösen a szoros kivilágításán is dolgoznak.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok
2025. augusztus 21., csütörtök

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre

Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre
2025. augusztus 21., csütörtök

Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor

A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor
Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor
2025. augusztus 21., csütörtök

Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor

2025. augusztus 21., csütörtök

Bedrogozva gázolt halálra két embert, jogerősen 10 év letöltendő börtönre ítélték Vlad Pascut

Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut.

Bedrogozva gázolt halálra két embert, jogerősen 10 év letöltendő börtönre ítélték Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Összetartozás, haza, nemzet – Szent István ünnepe Székelyudvarhelyen

Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz.

Összetartozás, haza, nemzet – Szent István ünnepe Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Csütörtökön még tart a kánikula, péntektől már borúsra fordul az időjárás

Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, körösvidéki, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Csütörtökön még tart a kánikula, péntektől már borúsra fordul az időjárás
2025. augusztus 21., csütörtök

Megerősítik a családorvosi rendelők szerepét az egészségügyi rendszerben

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

Megerősítik a családorvosi rendelők szerepét az egészségügyi rendszerben