
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Az idei első negyedévben 97,1 milliárd lejes bevétele volt az országos adóhatóságnak (ANAF), 14,1 milliárd lejjel több, mint 2023 első három hónapjában – közölte csütörtökön a pénzügyminiszter.
2024. április 25., 17:262024. április 25., 17:26
Marcel Boloş Facebook-bejegyzése szerint
az ebbe foglaltakhoz képest a bukaresti adóhatóság 800 millió lejes többletet ért el.
A tárcavezető szerint hónapról hónapra jelentős előrelépések történtek az adóelkerülés kockázatának csökkentése terén.
„Minden egyes tisztességesen és átlátható módon beszedett lej a tisztelet jele azok iránt, akik befizetik az adójukat, ugyanakkor befektetés a románok közös jövőjébe, az infrastruktúrába, az egészségügybe, az oktatásba és más létfontosságú területekre” – idézi az Agerpres hírügynökség Marcel Boloş pénzügyminisztert.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!