Beindult a roncstraktor program

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Néhány napos késlekedés után, keddtől péntekig a roncstraktor programba beiratkozott gyártók és forgalmazók aláírhatják a szerződést a Környezetvédelmi Alappal, így jövő héttől valóban beindulhat a roncstraktorok kiselejtezése, és az újak vásárlása.

Daczó Katalin

2010. március 30., 16:542010. március 30., 16:54

2010. április 07., 20:192010. április 07., 20:19

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert



Borbély László környezetvédelmi miniszter március 18-án jelentette be a roncstraktor program indulását, de az érdeklődők március 29-én még mindig nem adhatták le traktoraikat, ugyanis a programba beiratkozott gyártók és forgalmazók még nem írták alá a szerződést a Környezetvédelmi Alappal (AFM). Kedden végül változott a helyzet, megjelent a Környezetvédelmi Alap honlapján az értesítés, amely szerint kedd és péntek között megkötik a szerződéseket.

Hargita megyéből Darvas Béla utazik Bukarestbe szerződéskötésre, de amint bevallotta, nem fűz nagy reményeket a programhoz. \"Azért kellene lobbizni, hogy akárcsak a személygépkocsik esetében, itt is fel lehessen használni három régi traktort egy új megvásárlásához, mert a székely nem fogja leadni a régi traktort az ócskavasba, ha nem vásárolhat újat helyette.\" Újat pedig igencsak nehezen lehet majd vásárolni, ugyanis egyesek szerint a legolcsóbb traktorok ára is 30 ezer euró körül van, s bár a régi traktor leadásával komoly összeget, mintegy 4 ezer eurót (17 ezer lejt) számítanak le az új traktor árából, a különbséget az átlagos gazdálkodó nem tudja előteremteni.

A roncstraktor program keretében a tíz évesnél idősebb traktor tulajdonosának előbb egy gyártót vagy forgalmazót kell felkeresnie, és feliratkoznia traktorvásárlásra. Ebben az iratkozási bizonylatban szerepelnek a megvásárolandó traktor és a régi traktor adatai is. A traktortulajdonos ezután keresheti fel roncstelepet, ahol a kiselejtezéshez az előbb említett irat mellett be kell mutatnia a személyazonossági igazolványát, esetenként örökösödési igazoló iratait, a traktor vagy önmeghajtású mezőgazdasági gép törzskönyvét, vagy ha nem létezik, bármiféle okiratot, amiből kiderüljön a traktor forgalomba íratásának éve (számla, adományozási akta). Ugyanakkor eredetiben és másolatban is be kell mutatnia a gép talonját vagy a helyi tanács által kibocsátott forgalmi engedélyét.

A begyűjtő cég ezek felmutatása, és a traktor leadása után bocsátja ki a megsemmisítési bizonylatot, amellyel majd megint a forgalmazónál kell jelentkezni. \"A program nyújtotta kedvezményt egy személy csak egyszer veheti igénybe – hangsúlyozta Bíró József, a REMAT Hargita Rt. igazgatója. – Ezúttal nem kuponokat kapnak a traktortulajdonosok, hanem bizonylatot, amely alapján a kedvezményt leszámítják a megvásárolandó traktor árából, de a kedvezmény nem lehet több, mint a vételár 50%-a. Ez a kedvezmény nem ruházható át másnak.\"

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak

Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak
2025. augusztus 14., csütörtök

Nem kap szociális segélyt, aki tartozik a csíkszeredai önkormányzatnak

A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.

Nem kap szociális segélyt, aki tartozik a csíkszeredai önkormányzatnak
2025. augusztus 13., szerda

Pénzhiány miatt szünetel a csíkcsicsói közösségi központ építése

Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.

Pénzhiány miatt szünetel a csíkcsicsói közösségi központ építése
2025. augusztus 12., kedd

Üveggyöngyvarázs: tudomány, művészet és közösségi élmény Csíkszeredában

Az Üveggyöngyvarázs elsősorban tudományos, de nyomokban összművészeti és közösségi fesztiválnak ad otthont augusztus 15–17. között a Mikó-vár. A rendezvény a tudomány emberközeli bemutatását tűzte ki célul.

Üveggyöngyvarázs: tudomány, művészet és közösségi élmény Csíkszeredában
2025. augusztus 12., kedd

Hamarosan ismét benépesül a csíksomlyói hegynyereg – jön az István, a király

Érdemes feljegyeznünk a naptárunkba augusztus utolsó szombatját: Magyarország legsikeresebb rockoperájának egyedülálló koncertváltozata érkezik a csíksomlyói hegynyeregbe. A koncerten a részvétel ingyenes.

Hamarosan ismét benépesül a csíksomlyói hegynyereg – jön az István, a király
2025. augusztus 11., hétfő

Több lakóövezetben igényelték a fizetős parkolást Csíkszeredában

A csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztéséről hirdetnek majd közvitát, amely megelőzi az önkormányzati képviselő-testület erre vonatkozó döntését. A változtatások lakossági igények alapján történnek.

Több lakóövezetben igényelték a fizetős parkolást Csíkszeredában