„Barátkozós” tolvajokra figyelmeztet a rendőrség

Képünk illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Képünk illusztráció

Fotó: Pál Árpád

Kovászna megyében ez év első öt hónapjában az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva 3,8 százalékkal csökkent a lopások száma – noha a lakásból történő lopásokra ez már nem igaz.

Bíró Blanka

2019. június 26., 17:232019. június 26., 17:23

A háromszéki rendőrség tájékoztatása szerint 46 ilyen, lakásból történt lopásos esetet jelentettek, öttel többet mint tavaly. Ezen belül is a „barátkozós módszer” a leggyakoribb, 12 esetben jártak el így a tolvajok.

A rendőrök szerint a módszer lényege, hogy az elkövetők idősebb áldozatokat szemelnek ki. Míg a banda egyik tagja valamilyen indokkal fenntartja, eltereli az áldozat figyelmét, például eladásra kínál valamit, kér egy pohár vizet, esetleg eligazítást, addig a másik elkövető behatol a lakásba, pénzt vagy más javakat tulajdonít el. Mire az áldozat ráébred, hogy kifosztották, az elkövetők már messze járnak. A rendőrök szerint általában az ezzel a módszerrel próbálkozó tolvajok nem helyiek, napközben csapnak le, az áldozatok jóhiszeműségét használják ki.

Legutóbb június elején történt hasonló bűncselekmény, az egyik háromszéki faluban nyolcezer lejt loptak el egy 67 éves hölgy házából. A rendőrök leszűkítették a gyanúsítottak körét, gyűjtik a bizonyítékokat, hogy azonosítsák az elkövetőket. A rendőrök azt tanácsolják, hogy legyünk nagyon elővigyázatosak, ha idegenek kopogtatnak be a lakásba, ne vásároljunk mozgóárustól, hiszen ma már bármi beszerezhető az üzletekben. Az áldozatoknak pedig azt tanácsolják, hívják azonnal a 112-es sürgősségi számot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap

Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap
2025. július 11., péntek

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?

2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?
2025. július 10., csütörtök

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön

Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön
2025. július 10., csütörtök

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők

Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér
2025. július 10., csütörtök

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt