
Archív
Fotó: Bíró Blanka
Az erdélyi magyarság helyzetét, a jogfosztásokat mutatta be Kulcsár-Terza József a román parlamentben az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA), ám a szociáldemokraták rákontráztak.
2017. október 19., 19:522017. október 19., 19:52
2017. október 19., 19:522017. október 19., 19:52
A sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy az emberjogi bizottság magyarsággal foglalkozó albizottságának alelnökeként kapott szót, hogy ismertesse a magyarság helyzetét. Kulcsár-Terza arról számolt be az ügynökség raportőrének, Michail Beis elnöknek, hogy
leállította a visszaszolgáltatást, súlyos hiányosságok tapasztalhatók az anyanyelv- és a szimbólumhasználat terén, a román állam még párbeszédre sem hajlandó Székelyföld területi autonómiájáról. A háromszéki politikus azzal zárta, hogy jelentését írásban is elküldi az ügynökségnek.
majd Elvira Sarapatin szociáldemokrata képviselő hosszú és vehemens válaszban fejtegette, hogy Románia nemcsak Európa-, hanem világszinten is modellértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést, hogy mindenki köteles megtanulni románul, majd kifakadt, hogy „elegünk van abból, hogy szidalmaznak bennünket”.
Kulcsár-Terza József rámutatott, a parlamentben nincs jó hangulat, feszültség érzékelhető az emberjogi bizottságban is,
Az összefogást kell megtanulnunk a románoktól, mert amikor magyar ügyről van szó, ők mindig egységesen lépnek fel – mondta a háromszéki politikus, aki szerint nem szabad meghátrálni. Úgy látja, a szociáldemokrata párt felrúgta az RMDSZ-szel kötött parlamenti egyezséget, amikor a közigazgatási törvény módosítását nem fogadta el.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!