
Fotó: Presidency
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
2026. június 10., 20:422026. június 10., 20:42
Az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában – melyet az Agerpres ismertet – rámutatott, egyes politikusokat semmi más nem foglalkoztat, csak a soron következő, jelen esetben a 2028-as parlamenti választások. „A románokat azonban aligha érdeklik a mi választási vitáink és szerepléseink.
– fogalmazott. Az elnök ugyanakkor nyugalomra intette a polgárokat, Románia külföldi partnereit pedig arról biztosította, hogy az ország megőrzi a jelenlegi irányát.
Nicușor Dan felidézte, mivel azt észlelte, hogy a pártok nem tárgyalnak egymással, Eugen Tomacot bízta meg azzal, hogy valamennyiükkel tárgyaljon, és közösen alakítsanak kormányt, miután egyik alakulat sem állt elő alternatív megoldással.
hangsúlyozva, hogy a pártérdek önmagában legitim, de az ország érdekének mindig elsőbbséget kell élveznie. Hozzátette, elnökként nem tiszte „X javára dönteni Y-nal szemben”, megbízatása arról szól, hogy megőrizze Románia Nyugat-barát irányvonalát, és hogy elkerüljön egy olyan gazdasági visszaesést, amely valamennyi romániai családot érintene. „Aggodalommal tölt el, hogy ezeket ma megkérdőjelezik” – tette hozzá.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
szóljon hozzá!