Bányanyomok Balánbányán

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Kis lépésekben halad Balánbányán a bánya nyomainak felszámolása. A három régebbi zagytárolóra 2000-ben elkészült lezárási terv elévült, felújításra szorul, a legnagyobb meddőhányóra és a feldolgozó egységek helyreállítására vonatkozó bezárási terv jóváhagyása pedig most van folyamatban.

Daczó Katalin

2010. január 18., 16:492010. január 18., 16:49

2010. január 18., 17:022010. január 18., 17:02

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert



A bányamaradványok felszámolása egyelőre leginkább elméletben zajlik, de Szász László igazgató szerint szinte az ütemtervnek megfelelően halad. \"A cég felszámolása és a bánya bezárása, ökologizálása párhuzamosan zajlik, miközben semmire nincs pénz\" – magyarázta az igazgató. A felszámolást és helyreállítást az is bonyolítja – tudjukmeg Bernád Zelmától, a környezetvédelmi ügynökség illetékesétől –, hogy a régebbi 2-es, 3-as és 3/A-s zagytárolókhoz, valamint az 5-ös aknához tartozó területen található a települési hulladéklerakó is. Ezeknek a felszámolására és a környezetnek való visszaadására már 2000-ben elkészültek a tervek az akkori előírásoknak megfelelően, de ezek elévültek, így most a mai normatíváknak megfelelően kell felújítani, de amint Bernád Zelma elmondta, még az is elképzelhető, hogy el kell onnan szállítani az ott lerakott települési hulladékot.

A 4-es, legutóbb használt zagytároló helyzete viszont az előbbieknél jobban aggasztja, különösképpen a domokosiakat. Ez esetben ugyanis 11 millió köbméter meddőről, 84 hektáros finom porfelületről van szó, amelyet a szél nem csak a faluba, de a környező mezőgazdasági területekre is széthord. A csíkszentdomokosiak azt szeretnék, hogy ennek a meddőhányónak a felszámolása, környezetbaráttá tétele legyen a prioritás, amennyiben életbe ültetődik a bezárási terv.

Amint Bernád Zelma elmondta, a környezetvédelmi igazgatóság decemberben fogadta el az erre vonatkozó hatástanulmányt, elkészült a bezárási terv is, és amennyiben nem érkezik reklamáció a következő napokban, úgy kibocsátják a környezetvédelmi engedélyt.

A teljes bezárási folyamat Szász László igazgató szerint mintegy 1043 milliárd régi lejbe kerül. Azokat az épületeket, amiket a felszámoló cég nem tud eladni, azt átadja az államnak, amely – az ökologizálási program keretében – le kell bontassa azokat. Amit értékesíteni lehet, azt viszont értékesíti a felszámoló cég. A közeljövőben sor kerülhet többek közt egy százhatvan lakásos garzonblokk, valamint két másik tömbház elárverezésére. \"Bízunk benne, hogy sikerül majd a bérlőknek megvásárolni ezeket, különben súlyos szociális gondokat okozhatna az árverezés, miközben még mindig érezzük a bánya megszűnésének hatását is\" – vélekedett Nyisztor Imre alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés