Verekedéshez riasztották a rendőröket vasárnapról hétfőre virradó éjszaka Csíkszentdomokoson. Gyergyóhollóban viszont brutális gyilkosság történt, egy 39 éves férfi élettársát verte halálra.
2010. szeptember 06., 14:382010. szeptember 06., 14:38
2010. szeptember 06., 16:402010. szeptember 06., 16:40
Rendőrségi források szerint a 17 éves K. D. H. és a 16 éves S. K. között szóváltás robbant ki, ezt pedig tettlegesség követte, a 17 éves fiú pedig megszúrta egy évvel fiatalabb falustársát. A sérültet kórházba szállították, sebét ellátták, beutalásra nem volt szükség.
A hétvégén Hargita megyében viszont nem csak agresszió, hanem gyilkosság is történ. A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóirodájának tájékoztatása szerint, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés alapos gyanújával egy 39 éves gyergyóhollói férfit vettek őrizetbe, aki tíz évvel fiatalabb élettársát ölte meg. A fiatalasszony holttestét – egy helybéli riasztása nyomán – szombaton a település közelében a mezőn találták meg. A nyomozás során pedig kiderült, hogy a nő és élettársa még pénteken délben elment takarni, ám időközben felelevenedett egy korábbi nézeteltérésük, összeszólalkoztak, alkoholt is fogyasztottak és összeverekedtek. A férfi addig ütlegelte, kínozta élettársát, amíg az a mezőn belehalt a sérülésekbe.
A férfit először 24 órára vették őrizetbe, majd kiadták a nevére a 29 napos előzetes letartóztatást, amennyiben pedig az ellene felhozott vád beigazolódik, életfogytiglani szabadságvesztésre vagy bizonyos jogok megvonásával 15 évtől 25 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. A bűncselekmény nyomán négy gyermek maradt árván.
Három ember meghalt, négyen pedig megsérültek a péntek esti viharok következtében – jelentette be szombaton reggel a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség.
2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
szóljon hozzá!