Bálint Lajos ny. érseket Csíkdelnén helyezik örök nyugalomra

Április 7-én, szerdán 11 óratól a csíksomlyói kegytemplomban az érte bemutatott szentmise és szertartás után, meghagyása szerint, szülőfalujában, a csíkdelnei régi temetőben helyezik végső nyughelyre Főtisztelendő Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érseket.

Molnár Melinda

2010. április 06., 10:502010. április 06., 10:50

Galéria
Életének 81., papságának 53., püspökségének 29., nyugalomba vonulásának 17. évében, halálára öntudatosan készülve, 2010. április 4-én, húsvét vasárnapján elhunyt. Halála előtti héten, kérésére a betegek kenetében részesítették. Halála napján is bemutatta magánkápolnájában a húsvéti szentmisét – értesít a gyászjelentő.

Halála kapcsán dr. Jakubinyi György, a főegyházmegye érseke elrendelte, hogy temetéséig minden plébániatemplomban a helyi szokás szerint harangozzanak. Húsvét második vasárnapján a nagymisét érte ajánlják fel, olvassák fel az érseki hivatal által kiadott gyászjelentőt, és buzdítsák a híveket imára az Úrban elhunyt főpásztorért – olvasható Jakubinyi érsek felhívásában.

Kegyeletüket személyesen leróhatják április 6-án, kedden az érte mondott gyászmisén 11 órától a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplomban, valamint a csíksomlyói kegytemplomban, szerdán 11 órától.

Bálint Lajos (1929–2010) nyugalmazott érsek

Csíkdelnén született 1929. július 6-án. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte 1948-1957 között, háromévi katonai munkaszolgálat közbejöttével. 1957. április 28-án szentelte pappá Isten szolgája, Márton Áron püspök. Segédlelkész volt Sepsiszentgyörgyön, plébános Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen.

1981-ben novai címzetes, gyulafehérvári segédpüspökké nevezték ki. 1990-től gyulafehérvári megyéspüspök, majd 1991. augusztus 5-től, a gyulafehérvári főegyházmegye első érseke. Súlyos szívbetegség miatt 1993-ban benyújtotta lemondását, amelyet a Szentatya megértéssel elfogadott. Nyugdíjas éveit Marosfőn és Székelyudvarhelyen töltötte, most bekövetkezett haláláig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
2026. február 05., csütörtök

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala

Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Hirdetés