
Fotó: Kristo Robert
A 11-es számú országúton, valamint Kézdivásárhelyen is helyszínelni hívták a rendőrség forgalmi osztályának munkatársait – olvasható a Kovászna megyei rendőr-felügyelőség hétfői sajtóközleményében.
2010. augusztus 30., 13:302010. augusztus 30., 13:30
2010. augusztus 30., 13:352010. augusztus 30., 13:35
Fotó: Kristo Robert
Az egyik baleset szombaton délben egy órakor történt Uzon közelében. A szörénytornyi, 38 éves M. Gheorghe Brassó felől Kézdivásárhely irányába tartott és egy gépkocsisor előzésébe kezdett. Egy másik autó sofőrje, a 23 éves rovinari-i (Gorj megye) M. Cosmin Mihăiţă nem vette észre, hogy a háta mögött előznek és kivágódott az M. Gheorge által vezetett jármű elé. Hogy az ütközést elkerülje, M. Gheorghe elhagyta az úttestet és nekihajtott egy fának. A baleset következtében könnyebb sérülést szenvedett a jármű vezetője, illetve az autóban levő hét személy, köztük egy 16 hónapos csecsemő, és egy 8, illetve egy 11 éves gyerek. A sérülteket a sepsiszentgyörgyi kórházban látták el.
Egy másik baleset színhelye Kézdivásárhely volt, egy 15 éves lányt gázoltak el. A baleset vasárnap hajnalban történt, a lemhényi, 38 éves Z. Ildikó-Rita, a Molnár Józsiás és a Dózsa György utcák kereszteződésénél nem vette észre a gyalogátjárón átkelő 15 éves R. Beátát, aki a gázolást követően szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett, s nem szorult kórházi ellátásra.
Mindkét esetben figyelmetlenség által okozott baleset miatt indítanak eljárást a gépkocsivezetők ellen.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
szóljon hozzá!