
Idén a csíksomlyói kegytemplomban zajlik a búcsús szentmise
Fotó: Pinti Attila
Pünkösd közeledtével székely népünk ünnepelni készül. Próbálunk eleget tenni őseink hálából fakadó ígéretének azzal, hogy minden évben eljövünk Csíksomlyóra megköszönni Istennek a segítségét, a hitben való megmaradást, és a Boldogságos Szűzanyának közbenjáró anyai oltalmát.
2020. május 29., 18:542020. május 29., 18:54
Erre az ünnepre egy-egy mottót szoktunk választani, amit magukkal vihetnek a zarándokok, ami megerősít, ami segít a hétköznapokban feleleveníteni a Csíksomlyón kapott kegyelmeket, lelki élményeket. 2020 mottója: „A Szentlélek száll le rád.” (Lk. 1, 35) E mottót annak fényében választottuk, hogy az egyház ebben az évben különlegesen is az oltáriszentségre irányítja figyelmünket.
A megtestesüléskor a Szentlélek által fogant Mária, és adta a világnak az Üdvözítőt. A Szentlélek által változik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé minden szentmisében. Szent Ferenc erre hívja fel figyelmünket, amikor az első intelemben így ír:
Ebben az évben, amikor csak szívünkben tudunk bekapcsolódni a fogadalmi zarándoklatba, zárjuk szívünkbe a Szentírás szavait, Szent Ferenc buzdítását és az Egyház tanítását, hogy hitünk és önazonosságunk tudata, amiért őseink hálát adtak, továbbra is megmaradjon.
fr. Albert Leánder OFM
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
szóljon hozzá!