
Búcsús szentmisét tartanak szombat délelőtt Homoródremetén
Fotó: Veres Nándor
Az ősi katolikus kalendáriumban július, a csütörtökön ünnepelt apostolról nevezve, Szent Jakab hava volt. A régiek úgy tartották, hogy névünnepén a szőlő abbahagyja a növést, a csillagok állása megmutatja a jövő évi időjárást, és ha szép az idő, jó gyümölcstermés várható.
2019. július 25., 13:182019. július 25., 13:18
Hasonnevű társától megkülönböztetésül idősebb vagy „nagyobb” Jakabnak hívják. Az Újszövetségben öccsével, János evangélistával szerepel. Heves természetük, szónoki képességük folytán a „mennydörgés fiainak” hívták őket. Jézus legbelsőbb tanítványi köréhez tartoztak, ott voltak Jairus lányának feltámasztásánál, a Tábor-hegyi színeváltozáskor, és nagycsütörtöki elfogatásakor a Gecsemáné-kertben. Hitéért Heródes Agrippa nyakaztatta le 44 táján.
Két hagyomány él arról, hogy ereklyéi miért kerültek Spanyolországba. Egyik szerint Hispániában térített, ott is halt meg, míg a másik szerint maradványait tanítványai Júdeából Galíciába vitték egy angyal vezetésével. Elfeledett, gazzal benőtt sírját a 9. században csillag mutatta meg, innen az elnevezés: campusstellae, azaz csillagrét. A neki tulajdonított ereklyék a róla elnevezett Santiago de Compostelában találhatók. A spanyolok nemzeti szentjének nyughelye Jeruzsálem és Róma mellett a nyugati világ leglátogatottabb zarándokcélpontja.
Jelképei: zarándokbot és -kalap; fésűkagyló, a compostelai búcsújárás jelvénye. Menedékházak, kórházak, Jakab-testvérületek, árva gyermekek, zarándokok, búcsújárók patrónusa.
Búcsús szentmise
Homoródremetén a Szent Jakab búcsúünnepe alkalmából szervezett búcsús szentmise szombaton 11 órakor kezdődik. A gyalogos zarándokok reggel 6.30-kor indulnak a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomtól.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
szóljon hozzá!