
Az új tüdőkórház. Egyelőre nem épül tovább
Fotó: Kovászna Megye Tanácsa
Válságos időkben a közberuházások előre vitele lenne a legfontosabb – véli Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a kormány megszorító intézkedéseit elemezve. Meglátása szerint ugyanis „ha a pénz forog, van élet, van fejlődés”, de Bukarestben éppen fordítva gondolkodnak.
2023. november 07., 21:012023. november 07., 21:01
A megyei önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét a kormány megszorító rendeletének a megye és az ország gazdaságára gyakorolt hatásáról. Mint mondta, a közgazdászok is egyetértenek abban, hogy válságos időkben a közberuházások előre vitele a fontos, jelen esetben viszont
Románia túlköltekezett, vagyis kiadásai meghaladják a bevételt, de arról nem szól a fáma, hogy közben óriásira duzzadt a közalkalmazotti szféra (mintegy 1,2 millió emberről van szó), melynek 80 százaléka a központi apparátusban dolgozik. Ugyanakkor a kormány nem képes behajtani a kintlévőségeket: az állami vállalatok – főleg a bányászati és vasúti szállítási ágazatban – milliárdokkal tartoznak az államkasszának, nem fizetnek társadalom- és egészségbiztosítást, aminek az a következménye, hogy nincs pénz a nyugdíjakra.
– állapította meg az elöljáró.
A rendelet leállítja a megye saját beruházásait, de az állami finanszírozású építkezéseket is. Ugyanakkor nem lehet tanulmányokra, szakértői anyagokra költeni, ennek pedig éppen most, télen lenne az ideje. Tamás Sándor konkrét példával is illusztrálta az október végén kibocsátott sürgősségi kormányrendelet káros hatásait: eddig példa nélküli módon haladtak az új sepsiszentgyörgyi tüdőkórház építésével, gyakorlatilag 13 hónap alatt felhúzták a létesítményt, mivel azonban a finanszírozó Országos Befektetési Ügynökség (CNI) nem fizette ki a kivitelezőt, leállt a munka, alig pár munkás lézeng a munkatelepen.
Ennek harmadát hamarosan kifizetik a kézdivásárhelyi Szentkereszty-kápolna felújítása kivitelezőjének. Aktuális lenne az oltszemi kastély udvarán Bodok község önkormányzatával közösen épített konyha és étkező munkálatainak kifizetése, és bár a megye tudja állni a részét, a község nem, mert az ő része több, mint a havi átlagkiadása.
Tamás Sándor
Fotó: Kovászna Megye Tanácsa
Ugyanakkor kisebb összeget, 150 ezer lejes tételt jelent a megye kiadásai között, de a drogfogyasztás elleni harcban nagyon fontos lenne, hogy megvásárolják azt a hat drogteszt-elemző műszert, amelyeket a megyei rendőrségnek szántak, viszont mivel még nincsenek megkötve a szerződések, már nem is lehet költeni rájuk – sorolta a költségvetési megszorítások lecsapódását a tanácselnök.
Tamás Sándor szerint arra lehet számítani, hogy sokan beperelik az államot, és jó eséllyel nyernek, vagy az önkormányzatok megpróbálnak minden kiadást jövőre áttolni. De az is benne van a pakliban, hogy a rendelet nyomán fel nem használt pénzeket az állam átemeli a saját büdzséjébe.
– vélekedett a tanácselnök.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!