
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
A székelyudvarhelyi rendőrség ugyan azonosította, de még nem állította elő az április 1-jei, péntek hajnali kettős késelés elkövetőjét, tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség szóvivőjétől.
2011. április 04., 12:452011. április 04., 12:45
Mint azt már portálunkon olvashatták, pénteken hajnalban két fiatalt késeltek meg egy Tomcsa Sándor utcai szórakozóhely előtt. A sérülteket rögtön kórházba szállították, azóta mindkettőjüket megműtötték, és az intenzív osztályon ápolják. A pénteken összeszólalkozó két fiatalhoz, még a késelő megjelenése előtt, egy harmadik személy is csatlakozott, őt a rendőrség munkatársai már kihallgatták.
Az elkövetőről egyelőre annyit tudni, hogy 34 éves, székelyudvarhelyi férfi; az ügyben továbbra is folyik a nyomozás – tette hozzá a szóvivő. Ugyanakkor az áldozatokat megvizsgáló törvényszéki orvos szakvéleménye is megszületett: mivel a hastáji sérülések következtében a két fiatalember élete veszélybe került, az elkövető ellen gyilkossági kísérlet vádjával indul eljárás.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!