Hirdetés
Hirdetés

Azok a leghálásabbak a munkájukért, akiken segítettek

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Természetjárást kedvelő fiataloknak szerveztek tanfolyamot 1973-ban, és belőlük lettek az első gyergyói hegyimentők, a 45 éve, 1977-ben alakult csapat legelső tagjai. Az évfordulón közösen idézték fel az emlékeket a veteránok és az „utódok”.

Gergely Imre

2022. augusztus 21., 14:452022. augusztus 21., 14:45

2022. augusztus 22., 10:502022. augusztus 22., 10:50

A lényeg 45 év alatt semmit nem változott: ahogy 1977-ben, most is alapvető cél, hogy mindig készek legyenek arra, hogy ha a hegyeken bárki segítségre szorul, azonnal induljanak. A Gyergyószentmiklósi Hegyimentő Szolgálat egykori és jelenlegi tagjai jó hangulatban találkoztak a hétvégén, beszélgettek, emlékeztek a 45 év történéseire.

A Tanulók Házánál – a korábbi pionírházban – zajlott a megnyitó, ahol 1973-ban elindult az az idegenvezetői tanfolyam, amelynek résztvevői később hegyimentőkké váltak. A néhai Wild Ferenc, illetve Páll Tibor voltak a kezdeményezők, Páll személyesen is jelen lehetett az évfordulón, ahol elmesélte a kezdeteket, hogy miként is lettek természetjárást kedvelő tizenévesekből hegyimentők, amikor hivatalosan is megalakult a csapat. Az önkéntességet nagyon komolyan vették, nem vártak ellenszolgáltatást a munkájukért, és a felszerelésüket is maguk vásárolták meg.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Érdekesség, hogy olyan feladatokra is felkészítették őket – és felhatalmazásuk is volt arra, hogy alkalmazzák a tanultakat –, ami ma „főbenjáró bűnnek” számítana:

az injekciózástól a gégemetszésig számos életmentő beavatkozást elvégezhettek.

Akkor ez nem is lehetett másként, hiszen egyetlen mentőautó működött Gyergyó térségében – mesélte Páll Tibor.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A veteránok, a 70-es 80-as évek hegyimentői számos vicces történetet felidéztek, elmeséltek a fiataloknak, és a jó hangulat egyébként is alapfeltételnek számított, hiszen – amint Kastal Gergő, a csapat jelenlegi vezetője rámutatott – az egység szellemiségéhez hozzátartozott és hozzátartozik a humor is – a fegyelem, egyenesség, bajtársiasság mellett. Ezt adták számukra a veteránok, és ezt szeretnék továbbadni ők is a fiatalabbaknak.

Hirdetés

Szentmisék az Oltárkőn, a Wild Ferenc via ferrata kiépítése, jelzésfestések és a túraösvények feltérképezése, digitalizálása – csak néhány az elért eredményeik közül, de nyilván azok a leghálásabbak a munkájukért, akiken segítettek, akik sok esetben nekik köszönhetik az életüket.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Voltak feszültségek is az elmúlt 45 év alatt, idén egy új helyzet is kialakult: megoszlott a közösség, egy új, konkurens csapat jött létre. Ez sem változtat a lényegen, folytatják, amit eddig, segítségükre ezután is számíthat az, aki bajba jut a gyergyószéki hegyeken.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés