Hirdetés
Hirdetés

Az újabb építésű házak dokumentumait ellenőrzik Bögözben

Rendet teremtenének a községben •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Rendet teremtenének a községben

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az új építésű ingatlanok ellenőrzésébe fogott Bögöz község polgármesteri hivatala, amelynek munkatársai a szükséges tervek és engedélyek meglétét vizsgálják. A cél, hogy legalitásba kerüljenek az épületek, és ne legyenek gondok például a közművekre való csatlakozások esetén.

Fülöp-Székely Botond

2021. február 21., 20:442021. február 21., 20:44

E hónap elején kezdték el az újabb építésű ingatlanok ellenőrzését a polgármesteri hivatal szakemberei, hiszen az intézmény célja, ezen a téren is rendet teremteni a községben – fejtette ki lapunknak Ülkei Zoltán bögözi polgármester. Mint mondta, a törvényeknek megfelelően az építkezéshez szükséges terveket, engedélyeket vizsgálják.

Idézet
Nem az a célunk, hogy büntetéseket rójunk ki, inkább segíteni szeretnénk az embereknek, hogy legalitásba kerüljenek az épületeik

– fogalmazott az elöljáró. Büntetésre az számíthat, aki kevesebb mint három éve építkezett és nem szerezte be a szükséges dokumentumokat. Az intézmény azonban ez esetben is a jogszabályok által meghatározott minimális büntetést, azaz ezer lejes bírságot szab ki. Harminc napon belül pedig csak az összeg felét kell befizetni. Aki három évnél régebb építkezett, azt a hiányzó iratok beszerzésére kötelezik. Erre mindkét esetben egy éves haladékot kap az érintett.

Az épületek elbontása mellett egyébként csak drasztikus esetben döntenek, akkor, ha az építkezés közveszélyes helyzetet eredményezett és nincs semmilyen más lehetőség a helyzet javítására.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A szükséges iratok beszerzése nem csak a hivatal, de a lakók érdeke is, hiszen így gondok nélkül lefolytatható például egy örökösödési eljárás, valamint a közművekre való csatlakozás is megoldhatóvá válik – magyarázta Ülkei. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, a szennyvízhálózat kiépítésén is azért dolgozik az önkormányzat, hogy arra minél többen csatlakozzanak, ez viszont csak akkor lehetséges, ha rendezett ingatlanpapírokkal igénylik ezt a lakók. Hozzátette, azt is fontos tudni, hogy a későbbiekben, akár megyei szintű, építkezéssel kapcsolatos ellenőrzések is lehetnek a községben, és nem biztos, hogy abban az esetben is ennyire elnézők lesznek a szakemberek.

Hirdetés

Noha nemrég kezdődtek az ellenőrzések, már találkoztak olyan esettel, hogy egy épület túl közel volt a közterülethez, ezért az előtte lévő út beszakadt. Mivel az ingatlan tulajdonosa nem rendelkezett az építkezéshez szükséges dokumentumokkal, a keletkezett kár megtérítése, és a probléma kiküszöbölésének költsége is őt terheli.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia
2026. február 04., szerda

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében

Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk

Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk
2026. február 04., szerda

Drónfelvételt is közzétettek a leomlott szilágycsehi templomtoronyról

A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.

Drónfelvételt is közzétettek a leomlott szilágycsehi templomtoronyról
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?

Új rockopera Wégidők címmel
Új rockopera Wégidők címmel
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Hirdetés
2026. február 04., szerda

Szemtanúk filmezték le, amint a nyílt utcán tartóztatják fel a korrupcióval gyanúsított rendőrt – videóval

Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.

Szemtanúk filmezték le, amint a nyílt utcán tartóztatják fel a korrupcióval gyanúsított rendőrt – videóval
2026. február 04., szerda

Olyan gödrös volt az út, hogy lerobbant a beteghez tartó mentőautó – videóval

Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.

Olyan gödrös volt az út, hogy lerobbant a beteghez tartó mentőautó – videóval
2026. február 04., szerda

CNAIR: hamis SMS-ekkel próbálnak pénzt kicsalni az autósoktól Romániában

Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.

CNAIR: hamis SMS-ekkel próbálnak pénzt kicsalni az autósoktól Romániában
Hirdetés