Hirdetés
Hirdetés

Az ökumenikus istentiszteletről minden végzős hazavihetett egy nekivaló gondolatot

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Mintegy hatszáz végzős középiskolás diák és tanáraik ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban pénteken délelőtt, egy 26 éves hagyományba illeszkedve. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) alsó-háromszéki szervezete és a helybéli történelmi egyházak által szervezett ünnepi istentiszteletre mindenki magával hozott, és onnan magával vitt egy vagy több megerősítő gondolatot. Siker, kudarc, jóllét, sok barát és nem utolsósorban szeretet – a végzősök univerzuma e fogalmak körül forog.

Bodor Tünde

2024. május 24., 18:342024. május 24., 18:34

Sepsiszentgyörgy hat középiskolájának végzősei ünneplőbe öltözve jelentek meg az istentiszteleten, amelyet 1998 óta szerveznek meg a városban Péter Sándor magyartanár, a háromszéki RMPSZ tiszteletbeli elnöke kezdeményezésére. Ha az első hasonló alkalmon még csak két tanintézmény vett részt, a következő évben már minden középiskola diákjai jelen voltak, gyakorlatilag kiszorulva a templomból. Azóta felépült a városban két akkora istenháza, amely mindenkit be tud fogadni, ezek egyike a belvárosi református templom.

Hirdetés

A jelenlévő diákokat, pedagógusokat, az RMPSZ tisztségviselőit – Burus-Siklódi Botond országos elnököt, Lászlóffy Pál tiszteletbeli örökös elnököt, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelőt, háromszéki elnököt, Dimény János erdővidéki elnököt, Péter Sándort – Papp Attila református lelkész köszöntötte, majd bevonultak az iskolazászlókat hordozó diákok.

Idézet
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe

– idézett Pál apostol Korintusiakhoz írt 1. levélből az elsőként igét hirdető Végh Nimród evangélikus lelkész. Bevallása szerint a világhálón előzetesen kis közvéleménykutatást is végzett a végzősök körében arra vonatkozóan, hogy ki milyen közeli-távoli célt tűzött ki magának, így megtudhatta, hogy

a sikeres (román) érettségi, az egyetemre való bejutás, az önállóság, pezsgő baráti társaság, az elfogadás, egy jó társ, a felnőttek által beharangozottnál kevésbé kemény nagybetűs élet az, amire vágynak a fiatalok,

de a szeretetet kevesen említették.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Erre magyarázat lehet az, hogy ami megvan – mert a diákok családban vagy iskolában vélhetően megkapták a szeretetet –, arra nem vágyik az ember, de fontos, hogy a későbbiekben adódó gondok, nehézségek és igazságtalanságok közepette is szeretettel cselekedjenek – hirdette Végh Nimród.

Ilyés Zsolt plébános imája után Péter Sándor szólalt fel, aki bevalláa szerint 26 éve minden egyes ünnepség szervezését végigizgulta. „Szavakba nehezen foglalható öröm e hagyomány éltetése” – fogalmazott.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A kezdetek felidézése mellett lényegesnek látta arra is felhívni a figyelmet, hogy

mennyire fontos a magyar nyelv őrzése, „amikor egyes témákról már nem is tudunk angol szavak nélkül beszélni”, ez pedig a most búcsúzó középiskolás nemzedéken is múlik.

Ehhez a gondolathoz csatlakozott Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök is: „viseljétek szívetek mélyén a magyarságotokat”, biztatta a diákokat, de a szív szerepét más összefüggésben is láttatta egy bibliai idézettel:

Idézet
Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ezúttal a formaságokat mellőzve szólt a fiatalsághoz.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Mint mondta, a templomba igyekezvén eszébe jutott, hogy 18 éves korában őt sem igazán érdekelte, hogy mit üzenne neki a polgármester, így arról beszélt, hogy őt annak idején mi foglalkoztatta, és hogy milyen tanulságokkal szolgáltak számára a tízévente megszervezett osztálytalálkozói: többek között azzal, hogy a külföldre távozott, magas életszínvonalon élő osztálytársak fölénye és büszkesége csökkent az idő múltával, mert

Idézet
a kivándoroltak nem élnek teljes életet,

hogy kortársai tíz százaléka hibás döntései következtében – többnyire alkoholizmus miatt – már halott, valamint hogy saját világnézete sokat változott az elmúlt évtizedekben.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Churchill mondását (kissé módosítva) magára nézve is igazként idézte: ha valaki húszévesen nem liberális, nincs szíve, ha 40–50 évesen nem konzervatív, nincs esze. Ezzel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a diákok is számíthatnak arra,

a következő évtizedekben meg fog változni a világnézetük.

Kiss Imre főtanfelügyelő arra mutatott rá, hogy a könnyebb út nem sokszor vezet boldogsághoz, aki azt választja, annak fel kell vállalnia, hogy a megálmodott jövő elsétál mellette. A felelősség pedig a közösség, a szülőföld, a nemzeti megmaradás tekintetében is terheli a végzős nemzedéket, mondta ki a kényelmetlen igazságot.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A ballagó diákok nevében Sánta Eszter, a Székely Mikó Kollégium végzőse szólt az elköszönő generációhoz.

Az ünnepi istentisztelet világi része folytatásaként a jelenlévő hat magyar középiskola – a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Líceum, a Berde Áron Gazdasági Szakközépiskola, a Református Kollégium, a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola, a Puskás Tivadar Szakközépiskola – igazgatói ajándék könyvcsomagot vettek át az RMPSZ-vezetőktől, majd zárásként Péterfi Ágnes unitárius lelkész rendhagyó kezdeményezésére a jelenlévők egymás kezét megfogva mondták el a Miatyánkot.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Az ünnepség, amelyen a diákok is felemelő produkciókkal, szavalatokkal és népdalokkal léptek fel, a nemzeti és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

A szeretet az X-generációnak sem elavult érték

Sok szép gondolatot, sok megélt igazságot, tapasztalatot megosztottak a felszólalók, így megkérdeztük a diákokat is, mit visznek magukkal az istentiszteletről.

Váncsa Győző életének következő négy évén merengett, nem mentesen a potenciális kudarctól való félelemtől, de megerősítette az a hallott gondolat, hogy a kudarc sem végzetes, hogy az a fontos, hogy tiszta lélekkel, szeretetben járja az útját, és akkor Isten áldásával bármi lehetséges.

Fazakas Gergő kollégáival együtt átérezte ennek az ünnepi istentiszteletnek a súlyát, amelyet az is növelt, hogy utoljára voltak együtt az osztálytársak, illetve a város összes végzőse, hiszen a mikósoknak holnap már ballagás, azután pedig az érettségire való felkészítők következnek. Megérintette az a gondolat, hogy a szeretet nem az emberi élet egy magától értetődő velejárója, ha megkapták, azért hálásak lehetnek, tudatosította. Ugyanakkor elismerte, hogy vágynak a sikerre is, és arra is koncentrálnak. Mint vélhetően minden kortársa és a nála évekkel vagy évtizedekkel idősebbek is...

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?

A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast

A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast
2026. június 11., csütörtök

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere

Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere
2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés