
A szabadságharc székelyföldi áldozatai a film forgatása közben. Több helyszínre is ellátogattak
Közel egyórás dokumentumfilm készült az 1956-os magyar forradalom öt székelyföldi áldozatáról. A Vasszékelyek című alkotást Székelyudvarhelyen mutatják be először.
2017. október 18., 21:532017. október 18., 21:53
2017. október 18., 22:052017. október 18., 22:05
A film főszereplői a gyergyószárhegyi Páll László, a székelyszentléleki Hadnagy István, a máréfalvi Kovács Gyula, a homoródalmási Sándor Balázs és a gogánváraljai Török Mihály. Őket kivétel nélkül meghurcolták akkor, amikor az 1956-os forradalom hírére szervezkedni kezdtek itthon – fejtette ki lapunknak Fazakas Szabolcs, a filmforgatás ötletgazdája, aki Balázs Árpádot kérte fel arra, hogy legyen az alkotás szerkesztő-riportere. A képkockákon
– az erdélyi szervezkedéseket, majd azok elcsitulását –, valamint meghurcoltatásukat, úgy, hogy az ezekhez kapcsolódó helyszínekre is ellátogatnak.
„Ez inkább egy hangulatfilm, amelyben a székelyföldi '56-os elítéltek mesélik el a velük történteket. A dolog szépsége ugyanakkor az, hogy a megszólalók most már mosolyogva beszélnek azokról az embertelen körülményekről, amelyekben részük volt.
– fogalmazott Fazakas. A film készítői a budapesti 1956-os Intézettől kaptak támogatást a magyarországi szabadságharc székelyföldi vetületének 56 perces megörökítésére. Az alkotás ősbemutatója hétfőn délután öt órától lesz a volt Stúdió mozi nagytermében, a polgármesteri hivatal által szervezett '56-os megemlékezés részeként.
Udvarhelyi megemlékezés
Székelyudvarhelyen az '56-os megemlékezés hétfőn délután három órakor kezdődik, a váci Levéltárból érkező kiállítás megnyitójával, ez a városi kórház mellett lesz látható, az utcán. A már hagyományosnak mondható fáklyás felvonulás este fél hétkor a volt Súdió mozi épülete elől indul a ferences templom melletti Üldözöttek és áldozatok emlékművéhez, ahol majd a beszédek is elhangzanak. A Vasszékely-díjakat este nyolc órától adják át a városháza Szent István-termében.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!