
Fotó: A Vándormozi/Facebook
Többször is vetítik Székelyudvarhelyen szombaton a Hogyan tudnék élni nélküled című magyar romantikus zenés vígjátékot, amely Demjén Ferenc legnagyobb slágereivel és tehetséges, ismert fiatalok közreműködésével készült.
2024. december 19., 09:532024. december 19., 09:53
Magyarországon december 12-én kezdték vetíteni a mozikban az év legjobban várt magyar zenés, romantikus vígjátékát, a Hogyan tudnék élni nélküled? -et. A film olyan tehetséges fiatalokat sorakoztat fel, mint Marics Peti, Brasch Bence és Törőcsik Franciska.
A Demjén Ferenc slágerek köré szőtt balatoni szerelmes történet december 21-én a székelyudvarhelyi nézők szeme előtt is megelevenedik, a Vándormozi jóvoltából ugyanis háromszor is levetítik a filmet a helyi művelődési házban. A Vándormozi azért döntött több vetítés mellett, mert óriási érdeklődés övezi a filmet: a délután 3-tól és 7-től kezdődő vetítésre ugyanis már elfogytak a jegyek. Ezt látva egy újabb, 12 órától kezdődő alkalmat is rendelkezésre bocsátottak, melyre most még lehet jegyet vásárolni.
• Videó: Nemzeti Filmintézet
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
szóljon hozzá!