
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Az erőszak megelőzését célzó tájékoztató kampányba kezdett a rendőrség Hargita megye iskoláiban. Az október folyamán, heti egy alkalommal megszervezett foglalkozások a Kézdivásárhelyi Szeretetiskola Egyesülettel partnerségben zajlanak.
2023. október 04., 12:152023. október 04., 12:15
Az erősek fegyvere az erőszakellenesség elnevezésű projekt során a szervezők elsősorban az általános iskolás diákok közti erőszakot kívánják megelőzni.
A Kézdivásárhelyi Szeretetiskola Egyesület elnöke, Kelemen Kata lapunknak elmondta, hogy a Norvég Alap által támogatott, szintén a bántalmazás megelőzését célzó Voice & Hug (Hang és ölelés) című projektjük kapcsán kérte fel őket partnerségre a szomszédos megye rendőr-főkapitánysága. A projekt első alkalmát október 2-án, az erőszakmentesség világnapján tartották a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában, több mint kétszáz diák részvételével.
Kelemen Kata kiemelte, hogy az előadások célja, hogy megelőzzék az osztályközösségeken belüli-, illetve a családon belüli bántalmazást, legyen szó fizikai, pszichikai, verbális vagy szexuális erőszakról.
„Látszott, hogy a fiatalokat nagyon megérintette a téma. Érdeklődtek, kérdéseket tettek fel, bekapcsolódtak a tevékenységekbe.
– osztotta meg velünk tapasztalatait a civil szervezet vezetője. Az előadások után a gyerekeknek lehetőségük van arra, hogy akár személyesen, akár név nélkül jelezzék, ha segítségre van szükségük, és a szervezők biztatják is őket, hogy bármilyen típusú bántalmazásról legyen szó, merjenek segítséget kérni.
– fogalmazott Kelemen Kata.
A Hargita megyei rendőr-főkapitányság és a Kézdivásárhelyi Szeretetiskola Egyesület képviselői a hónap folyamán folytatják a diákokkal való találkozókat, a következő hetekben a megye több másik általános iskoláját is felkeresik.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön 19 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. kiadása keretében megrendezett szimfonikus koncertre.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.
Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
szóljon hozzá!