
A csíkszeredai Milleniumi templom a Tectum Company számára az egyik legkedvesebb megvalósítás
Fotó: Tectum Company
A Vigh család még az 1970-es évek derekán került kihelyezéssel Csíkszeredába, ahol Ádám a megyei építővállalatnál ismerkedett meg a szakmával. A rendszerváltás után – sok szakmabeli társával egyetemben – saját lábára állt, mára pedig a régió egyik legismertebb építőipari vállalkozásának a tulajdonosa. Cégalapítás-történetről, nagy kihívásokról, a siker titkáról és a Tectum Company jövőjéről is beszélt az alapító Menyhárt fia társaságában.
2024. április 22., 10:002024. április 22., 10:00
2024. április 22., 11:332024. április 22., 11:33
Vigh Ádám feleségével 1978-ban kapott kinevezést Csíkszeredába: míg a Tectum Company jövőbeni alapítója a megyei építővállalat kötelékébe került, addig felesége a házgyárnál helyezkedett el. „Itt a kivitelezéssel ismerkedtem meg, az első munkáim között pedig máris a csíkszeredai számvevőszéknél kezdetem el dolgozni” – emlékezett vissza Vigh Ádám, akit felettese hamar megkedvelt, így elvitte Bukarestbe, ahol
„Addig ilyesmivel nem találkoztam, de megtanultam a technológiát, amit aztán Székelyföldön is alkalmaztam” – mesélt a rendszerváltás előtti évekről az építőmérnök. 1990 után kisvállalkozást alapított (amit aztán gyorsan be is zárt), majd egy társával közösen egy korlátolt felelősségű társaság bejegyzésébe is belevágott.
– elevenítette fel a szabad világ első éveinek viszontagságait beszélgetőpartnerünk. Az ott töltött időt egyáltalán nem bánta meg, hiszen csúcsidőben több mint 250 alkalmazottat foglalkoztatott Magyarország-szerte, sőt a sevillai világkiállítás pavilonján is dolgozhatott tizenkét ács munkatársa.
A Márton Áron Gimnázium külső és belső arculati megvalósítása is a Vigh család vezette céghez fűződik
Fotó: Tectum Company
1994-et írtunk, amikor társával és nagyjából harminc kisrészvényessel Csíkszeredában Vigh Ádám megalapította a Tectum Company részvénytársaságot.
Akkoriban még alig-alig érződött a külföldi behatás az itthoni szakmában, ezért a Magyarországról hozott filozófia és alapanyagok – ilyenek például a bitumenes lemezekkel történő tetőfedés, valamint a központi porszívórendszer, amit több épület köztük a CEC Bank csíkszeredai székházának tervezésénél és kivitelezésénél is használtunk – újítóan hatottak az építőiparra” – idézte fel az alapító-tulajdonos, aki
„Munkám során hamar rájöttem arra, hogy a bank nem az építőipar barátja” – állítja Vigh Ádám, aki ezt az 1990-es évek valutaválsága során értette meg. Ekkor a márka árfolyama is elszállt, a lej is sokat romlott, így olyan kivitelezéseket is megvalósítottak, amelyek végül ráfizetésesek lettek.
– osztotta meg filozófiáját a közel 30 éve működő építőipari vállalat vezetője, aki azt is elmondta, hogy nemegyszer inkább saját maguktól vonták meg a fizetéseket és a javadalmazásokat csak azért, hogy az alkalmazottak fizetését elő tudják teremteni.
„2007 nagy lehetőségeket nyitott meg előttünk.
– állítja a Tectum Company alapítója, aki ebben a 7 éves ciklikusságot látja fő problémának. „Természetesen a hazai kiírásokban is rendre részt veszünk, az utóbbi években pedig szerencsére Csíkszeredában is egyre nagyobb a fejlesztési és beruházási kedv” – dicsérte a városvezetést Vigh Ádám, aki azt is elárulta, hogy a 2023-as év pályafutásuk eddigi legjobb esztendője: idén három évre elegendő kivitelezésre kötöttek szerződést, ami új munkahelyek teremtésére és csapatbővítésre is lehetőséget adott.
– vette át a szót a következő generáció képviselője, Vigh Menyhárt, akiről mondhatni viccesen, hogy a kőműveskanalat tologatta a homokozóban a kisautó helyett.
A Mikó-vár madártávlatból. Csíkszereda impozáns épületének felújítását szintén a Tectum Company végezte
Fotó: Tectum Company
Az elmúlt három évtized során a Tectum Company több száz épület megépítésében és felújításában vállalt oroszlánrészt. És természetesen vannak kedvenc munkáik is.
A csíkmindszenti kulturális központ szintén fontos helyet foglal el a szívemben, hiszen mind a katasztrófa előtt mind a katasztrófa után (szerk. megj. 2012-ban leégett a csíkmindszenti sportcsarnok, amelyet példás közösségi összefogásnak köszönhetően egy év alatt újjáépítettek) mi voltunk a létesítmény kivitelezői.
– sorolt fel csak néhányat az alapító-tulajdonos. És valóban csak néhányat, hiszen mindezek mellett a csíkszeredai Tulipán áruháznál, több erdélyi MOL-töltőállomásnál, valamint a maroshévízi, gyergyóditrói, csíkdánfalvi és csíkszentléleki sportcsarnokoknál is komoly és időtálló munkát végeztek a Tectum Company szakemberei.
Ugyan Vigh Menyhárt beleszületett az építőipari vállalkozás életébe, és tálcán kínálták fel neki a családi vállalkozásban való boldogulás lehetőségét, ő kipróbálta magát más területeken is. „Nekem is volt saját vállalatom, illetve más cégeknél is elhelyezkedtem alkalmazottként.
– mondta el az immár ügyvezető igazgatói pozíciót betöltő második generációs mérnök. Jelenleg kéz a kézben vezeti apa és fia a vállalkozást, akik a sok és tisztességgel elvégzett munkában látják a jövőt. „Apró módosításokat és fejlesztéseket természetesen tervezek, de nem hűbelebalázs módjára, hiszen az alapok és a jó (infra)struktúra immár adott” – osztotta meg jövőbeni elképzeléseit Vigh Menyhárt, aki rövid távon az irodaépületük komfortosabbá tételét és a digitalizációs folyamatok fellendítését tűzte ki célul.
– állítja nagy összhangban apa és fia, akik minden erejükkel ezen cél elérése érdekében dolgoznak. És hogy miért is bíznak magukban ennyire? „Az építkezésre mindig szükség lesz. Ez egy csodálatos szakma. Annál nagyobb elégtétel pedig nincs, mintsem gyermekednek vagy unokádnak megmutasd, hogy »nézd, ezt én építettem«. Ez éltet minket” – mondta el zárszóként Vigh Ádám.
Az itt olvasható tartalom először az „Akiket az idő igazol” 2023-as kiadványában jelent meg.
(X – fizetett hirdetés)
Az itt szereplő beszélgetésben megszólaló Vigh Ádám Károly 2024. januárjában elhunyt. Az Akiket az idő igazol csapata vigasztalódást kíván a családnak és a cégcsoportnak az édesapa és cégtulajdonos elvesztése miatt!
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A Bolojan-kabinet két új minisztere, Radu Miruță és Irineu Darău kedden délután letette a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.
Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.
Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.
A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.