A 37 éves székelyudvarhelyi Szilveszter Károly majd húsz évet töltött az ország különböző börtöneiben. Nemrég ismét lopott – nem titkoltan, azzal a szándékkal, hogy visszakerüljön a fegyházba.
2010. február 01., 16:502010. február 01., 16:50
2010. február 01., 17:362010. február 01., 17:36
Tett is ezért, nemrég is elemelt kisebb dolgokat. Persze a történet nem ennyire egyszerű: Károly élettörténetéből kitűnik, hogy igazából ő is nyugalomra és beilleszkedésre vágyik. A törvény azonban mindenki számára törvény – nem szándékunk tisztára mosni az illetőt, csupán nem szokványos élete adott alkalmat a beszélgetésre.
Az egész kálvária egy diákkori esetből indult, egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságért került börtönbe – ezután minden időt összevetve négy olyan éve volt, amit szabadon töltött.
– 1987 augusztusában történt, én még akkor kiskorú voltam, tizenöt éves. Dolgoztam napszámosként a gabonaraktárban, ahol (...) búzát loptunk, adtuk el a zsákokat, s pénzt kaptunk érte. Nem akarták az én részemet kifizetni (...), s ott az egyik gyerek, Sándor Attila megütött. Volt ott egy rossz fejsze, én elvettem tőle, és a fokával fejbeütöttem. A kórházban három nap után meghalt.
Bővebben az Udvarhelyi Híradó keddi, február 2-ai számában!
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!