Fotó: Erdély Bálint Előd
Kiadós báránysültet készített ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. Noha a hús sütése közben a hagyományos ízekre törekedett, a tőle megszokott csavar ezúttal sem maradt el. A kiadós étel mellé könnyed és ínycsiklandó pityókasalátát állított össze.
2021. március 31., 10:142021. március 31., 10:14
„Az ünnepi alkalmak különleges ételeket kívánnak, ezért is fontos előre megtervezni azokat. Ebben szeretnék segíteni ezúttal az olvasóknak” – fogalmazott Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa. Mint mondta, ebben az időszakban már nem jelent problémát a bárányhús beszerzése, ezt mindenki megtalálja a hentesüzletekben, így érdemes mielőbb megvásárolni, hogy ne hiányozzon az ünnepi asztalokról a húsvétkor tradicionális alapanyag.
„Ünnepek idején több szabadideje van mindenkinek, így ne sajnáljuk ennek egy részét a konyhai munkára áldozni, hiszen minél több figyelmet fordítunk az ételek összeállítására, annál hálásabbak lesznek családtagjaink, vendégeink” – tanácsolta.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A köret elkészítéséhez a krumplit főzzük meg sós vízben, amikor megfőtt, vágjuk félbe, majd félhold alakúra. Miután egy réteg sóval és borssal fűszerezett pityókát elhelyeztünk az edényben, tegyünk rá szintén feldarabolt főtt tojást, csemegeuborkát, sült paprikát, lila hagymát, póréhagymát, valamint mozzarella sajtgolyókat és olívabogyót. Ha megvagyunk, jöhet egy újabb réteg burgonya, illetve az említett hozzávalók. Mi döntjük el, hogy hány réteges legyen a köret. Töltsünk ki fél deciliter ecetet egy pohárba, amit némi citromlével és két evőkanál cukorral kell elkeverni háromszor annyi mennyiségű hideg vízben. Ezt pedig máris önthetjük rá a köretünkre.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– magyarázta a szakács. Először a fejét vágjuk le a báránynak, majd következhet a nyaki rész és a combok – ez utóbbi esetben haladjunk a késsel a hártyák mentén, hiszen úgy könnyebb dolgunk lesz. Ezután a szegycsontnál lévő porcos részt távolítsuk el, majd minden harmadik bordánál ejtsünk bemetszést, és vágjuk hosszan a húst a gerinccel együtt. Így rajta marad a csontokon a hátszín rész is, ami sültek esetében nagyon fontos. Ugyanakkor érdemes kicsontozni a combokat is.
– mondta a szakember. Megjegyezte, aki nem szereti annyira a bárányt, az kecskét is vásárolhat, mivel annak kevésbé intenzív az íze, a sültek pedig ugyanúgy elkészíthetők abból is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A sütésre váró húsokat durva sóval, őrölt paprikával és borssal ízesítsük, de érdemes némi olívaolajjal is bekenni. Ezután forrósítsunk olívaolajat, esetleg vajat a serpenyőben, amibe aprított fokhagymát, sót, borsot és rozmaringot kell tenni. Ebbe kerülnek bele a húsok – bordák, combok –, amiket le kell kérgesítenünk 10–15 perc alatt. A gyors pirítással lezárjuk a rostokat, a belső részt pedig még meg kell párolnunk.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Öntsünk az ételre két-három deciliter száraz vagy félszáraz fehérbort és ugyanennyi vizet, majd fedő alatt harminc percig hagyjuk készülni a húsokat. Persze pótoljuk a vizet, ha közben elfő.
– tette hozzá Karácsony.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Amint elkészültek a sültek, azok zsírjában gombát és cukkinit is érdemes pirítani – sóval, borssal fűszerezve –, hiszen azoknak is kiváló ízük lesz. Tálaláskor mindenképp helyezzünk az asztalra finom házikenyeret, biztosan örülni fognak neki azok, akik szeretnének tunkolni a zsírból. Az étel mellé száraz vagy félszáraz fehérbor fogyasztását ajánlja a séf.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több Hargita megyei tűzoltó vesz részt a segítségnyújtásban az árvízzel sújtott Galac megyei településeken. Kedden két mikrobusszal és egy esetkocsival indultak útnak a tűzoltók.
Egy csűr felújítása során találtak rá Gyimesközéplokon több világháborús lőszerre, amelyeket kedden szállítottak el a Hargita megyei tűzszerészek, hogy majd szakszerűen megsemmisíthessék.
Sok éve küzd a Székely Figyelő Alapítvány és ennek vezetője, Árus Zsolt azért, hogy a közintézmények magyarul is fogadják és válaszolják meg a hozzájuk fordulók leveleit. Sokszor hiába. Most pozitív kivételként említi a fogyasztóvédelmi hatóságot.
Méltóságteljes és aktív időskor mindenkinek jár – ezt vallják a marosvásárhelyi Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjában, és erről beszélgettünk Kiss Gyöngyivel, a központ programvezetőjével az idősek világnapja alkalmából.
Keddi parlamenti szakbizottsági meghallgatásán Mugur Isărescu kijelentette, hogy Román Nemzeti Bank (BNR) jelenleg nem tartja megvalósíthatónak az euró bevezetését.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a napokban meghaladta a kétmilliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében begyűjtött italcsomagolások száma.
Új igazgatóval, több új oktatóval és közel 120 diákkal kezdte el az egyetemi tanévet kedden Gyergyószentmiklóson a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata.
Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden kijelentette, hogy a rossz időre figyelmeztető hétvégi előrejelzéseket szakértők bocsátották ki, és a hatóságoknak nem állt szándékában fölöslegesen riadalmat kelteni a lakosságban.
Kedves Olvasónk! Amennyiben feliratkozója a Székelyhon hírlevelének, úgy ne lepődjön meg, ha a közeljövődben az e-mailjei között egy általunk összeállított kérdőívvel találkozik.
szóljon hozzá!