Az elhunyt honvédokra emlékeztek a Gac-oldalban, orgonát szenteltek Gyergyószentmiklóson

A Gac-oldalban székesfehérváriak és gyergyóiak közösen emlékeztek •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

A Gac-oldalban székesfehérváriak és gyergyóiak közösen emlékeztek

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Hetven négy éve nyugszik a Gac-oldalban az a 159 magyar honvéd, akik a második világháborúban Gyergyószentmiklós határában lelték halálukat. Szeptember 7-én az 1944-ben lemészárolt 159 székesfehérvári katona tiszteletére tartottak megemlékezést a Gac-oldali emlékműveknél, ezt követően pedig a felszegi csengettyű mellett, az orosz betörés gyergyószentmiklósi áldozataira emlékeztek szentmise keretében.

2018. szeptember 09., 12:522018. szeptember 09., 12:52

A Gac-oldali megemlékezésen a székesfehérvári katonák emléke előtt tisztelegtek, nem felejtve el azokat a felszegi asszonyokat sem, akik a honvédek sírjait gondozták azokban az időkben, amikor az nem volt megengedett. Ünnepi beszédet mondott Len Emil Gyergyószentmiklós alpolgármestere, kiemelve a 1944-ben történteket.

Idézet
Az életüket adó katonák erejéből, emlékéből kell töltekeznünk

– hangsúlyozta. Lukács Bencze Ákos Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében szólt az emlékezőkhöz, a hősökről, a hősiességről osztotta meg gondolatát a történtek értelmét felemlegetve. Mint mondta,

a gyergyószentmiklósiak a székesfehérváriak azt tették, amit tenniük kellett, emlékeztek, emlékeztetnek.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

„A hősiesség sohasem hiábavaló, hiszen az összetartozás érzésének betonalapja, és legyünk hálások azoknak, akik ezt az alapot vérükkel locsolták” – mondta konzul. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének képviseletében Oláh László mondott ünnepi beszédet, a két város Gyergyószentmiklós és Székesfehérvár élő kapcsolatáról szólt. Mint mondta:

a történtek közelebb hozták az embereket, együtt emlékeznek, együtt gondolkodnak, jövőt terveznek. 

A pénteki emlékező ünnepségen Korom Imre, a Munkás Szent József templom plébánosa adta áldását, Kercsó Attila, Bajna György, a terület tulajdonosának költeményét, A Gac-oldal balladáját tolmácsolta, majd vitéz Szilágyi Árpád szavalt. Az ünnepségen közreműködött a Székesfehérvári Fúvószenekar. Civil szervezetek, politikai pártok, magánszemélyek helyeztek el koszorút az emlékműveknél.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Felszegiekre emlékeztek

A felszegi csengettyű mellett évente megemlékeznek a szeptember hetedikét követő események polgári áldozatairól, köztük gyermekek haláláról is. Idén a megemlékezés előtti szentmisén

a hitükért vértanúhalált halt Márk, István és Menyhért mártíromságát elevenítette fel Boga Norbert tisztelendő.

A szentmise után a gyülekezet – a civil kezdeményezés eredményeként – a gyergyói a Gac-oldalival azonos, az áldozatok nevét őrző, emléktáblához vonult, ahol a tragikus események halottainak lelki üdvéért imádkoztak. Boga Norbert a Felszeg (II. és III. tizes) égését előidéző eseményekről is beszélt.

Az utcai harcok során 384 porta vált a lángok martalékává, több gazda számára máshol jelöltek ki telket, többek között a mai Tatár utcában, Lázár József területein, amit akkor az Égetettek utcájának emlegettek.

Orgonát szenteltek

Szombaton reggel a Munkás Szent József templomban Kisboldogasszony napi ünnepi szentmise keretében, Korom Imre mutatott be szentmiseáldozatot az alszegi Szent István templom plébánosa Keresztes Zoltán plébános és segédlelkésze, Antal Zoltán közreműködésével.

A szentmise előtt megszentelték a templom klasszikus orgonáját, ami Geréd Vilmos nyugalmazott karnagynak, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet egykori tanárának köszönhetően került a Munkás Szent József templomba.

A szentmise után Geréd karnagy úr rövid hangverseny keretében mutatta be a Bartis Szabolcs helyi orgonakészítő által összeszerelt és felhangolt szépen szóló hangszert. Ezután újabb hangversenyen telítődhetett a lélek. A székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar másodszor muzsikált a templomban, Hámori János karnagy vezetésével.

Baricz-Tamás Imola, Bajna György

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ránk számíthatsz! – erős nemzetközi részvételt ígér a 34. Tusványos

Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Ránk számíthatsz! – erős nemzetközi részvételt ígér a 34. Tusványos
2025. július 09., szerda

Önállóságukat veszíthetik el a kisebb iskolák, de vannak kivételek

Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.

Önállóságukat veszíthetik el a kisebb iskolák, de vannak kivételek
2025. július 09., szerda

Autókat zúztak össze a viharban kidőlő fák a Peleș-kastélynál – videóval

Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.

Autókat zúztak össze a viharban kidőlő fák a Peleș-kastélynál – videóval
2025. július 09., szerda

Szigorúbban fogják büntetni az élelemért kolduló medvék etetését

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorúbban fogják büntetni az élelemért kolduló medvék etetését
2025. július 09., szerda

Tizenhatmillió forintos mentőöv: segítenek talpra állni a háromszéki árvízkárosultaknak

A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.

Tizenhatmillió forintos mentőöv: segítenek talpra állni a háromszéki árvízkárosultaknak
2025. július 09., szerda

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen
2025. július 09., szerda

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila
2025. július 09., szerda

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve
2025. július 09., szerda

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen

Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen
2025. július 09., szerda

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak