
Képünk illusztráció
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Több mint 1100 koronavírus-tesztet dolgozott fel eddig a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam diagnosztikai laboratórium. Fejér Szilárd vegyészkutató, a laboratórium vezetője a közösségi oldalon osztotta meg, hogy melyik intézményekből milyen arányban érkeznek be hozzájuk a minták.
2020. április 14., 21:342020. április 14., 21:34
A laboratóriumban végzett tesztekre a minták 55 százaléka a közkórházból érkezik, 22 százalék a közegészségügyi igazgatóságtól, 12 százalék a magánkórházból és 11 százalék az indokolt esetben kérésre elvégzett teszt.
Fejér Szilárd rámutatott, az irányított szűrővizsgálatok között, vagyis a közegészségügyi igazgatóság által küldött mintákban két és félszer nagyobb a pozitív teszteredmény előfordulása, mint a többi mintánál: a küldött minták 24 százalékánál pozitív az eredmény. Ez azzal magyarázható, hogy az igazgatóság a járványtani vizsgálatok során a gócpontokat deríti fel, a már koronavírussal diagnosztizált betegekkel kapcsolatba kerülő személyeket teszteltetik – mutatott rá megkeresésünkre Fejér Szilárd.
A közkórház és magánkórház által küldött minták esetén a pozitív teszteredmények aránya 8–9 százalék között van. A közkórházban minden alkalmazottat és a betegek egy részét is szűrik. Az indokolt esetben kérésre végzett teszteknél az igazolt fertőzések aránya 11 százalék. A kutató arra is kitért, hogy az országos szinten elvégzett tesztek között a pozitív eredmények aránya kevéssel haladja meg a 10 százalékot, és ebbe nem számolta bele a fertőzöttek újratesztelését. Fejér Szilárd rámutatott, az összlakosság megfertőződési aránya jóval ez alatt van, a pozitív tesztek száma azért magasabb, mert célzottan a gócpontokat szűrik. A sepsiszentgyörgyi magánlaboratóriumban napi 100–150 koronavírus-tesztet végeznek, ez egyelőre lefedi a kéréseket.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
szóljon hozzá!