
Fotó: Csató Andrea
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgette hétfőn a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a parajdi sóbányánál történt súlyos ökológiai katasztrófához vezető okok feltárására és a felelősségek megállapítására.
Az AUR közleménye szerint a Parajdon történtek figyelmeztető jelzést jelentenek az egész ország számára. A parlamentnek pedig a feladata helyreállítani a polgárok bizalmát abban, hogy az állam képes megelőzni és kezelni az ipari és környezeti kockázatokat.
Az AUR szerint a parajdi incidens nem műszaki hiba, hanem
A párt emlékeztetett arra, hogy a szakemberek évekkel ezelőtti figyelmeztetései ellenére a központi és a helyi hatóságok nem tettek konkrét lépéseket a Korond-patak elterelésére. Emiatt a közlemény szerint a környezetvédelmi minisztériumot, a Salrom vállalatot és a Hargita megyei önkormányzatot kell felelősségre vonni.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
1 hozzászólás