Hirdetés
Hirdetés

Az augusztus 6-ai ünnep, amit a déli harangszóval együtt vezettek be

Amióta délben harangoznak, azóta ünneplik Jézus megdicsőülését is. Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Amióta délben harangoznak, azóta ünneplik Jézus megdicsőülését is. Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Szentírási eredetű és egyháztörténeti emléket őrző jeles nap augusztus 6-a, Urunk színeváltozásának ünnepe, latinul Transfiguracio. A spanyol származású III. Kallixtus pápa együtt vezette be az egész római katolikus egyház számára a déli harangszóval, hálás emlékezetül Hunyadi János és Kapisztrán Szent János nándorfehérvári, 1456. évi törökök feletti győzelmére.

Molnár Melinda

2019. augusztus 06., 10:292019. augusztus 06., 10:29

Jézus megdicsőülését, amely a hagyomány szerint a galileai Tábor-hegyen történt, Márk evangéliuma beszéli el: maga mellé vette Pétert, Jakabot meg Jánost, és csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal.

Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” A csoda helyszínén, még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja augusztus 6-a.

Búcsúk, zarándoklatok

Atyhában kedden 11 órától tartják a fogadalmi kápolna búcsúját, előtte megáldják az újonnan elkészült és felállított keresztúti stációkat. A szentmise szónoka Balázs Imre ny. plébános lesz. A Gyimesbükkhöz tartozó áldomáspataki kápolna búcsúja 12 órakor kezdődik, Fülöp László miklósvári plébános prédikál. Székelykál filiájában, Iszlóban vasárnap 13 órától ünneplik a templombúcsút. A homiliát Tamás Barna jezsuita szerzetes, marosvásárhelyi kollégiumi lelkész mondja.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Gazdasági miniszter: nem teszi „összeszerelő országgá” Romániát a SAFE-program

A SAFE hitelprogramból Romániának jutó források több mint fele az országban marad, a jelenlegi piaci finanszírozásnál jóval kedvezőbb feltételek mellett – jelentette ki vasárnap a Digi24-nek Irineu Darău ügyvivő gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem teszi „összeszerelő országgá” Romániát a SAFE-program
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Egyre többen fizetnek kártyával Romániában

A múlt év végén 28,63 millió aktív bankkártya volt forgalomban Romániában, ami 10,07 százalékos növekedést jelent 2025 júniusához képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítéséből.

Egyre többen fizetnek kártyával Romániában
2026. május 17., vasárnap

„Kínozzuk, mert még hiszünk” – parajdi hétköznapok egy évvel a bányakatasztrófa után

Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.

„Kínozzuk, mert még hiszünk” – parajdi hétköznapok egy évvel a bányakatasztrófa után
2026. május 17., vasárnap

Ön is várja már a nyárias időt? – a főmeteorológus elmondta, mikor jöhet a felmelegedés

Lehűlésre számíthatunk az elkövetkező napokban, jövő hét közepéig egy hideg légtömeg határozza meg térségünk időjárását – vetítette előre Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

Ön is várja már a nyárias időt? – a főmeteorológus elmondta, mikor jöhet a felmelegedés
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Új miniszterelnök kerestetik: hétfőn kezdődnek az egyeztetések az államfővel

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Új miniszterelnök kerestetik: hétfőn kezdődnek az egyeztetések az államfővel
2026. május 17., vasárnap

Éjszakai razzia: fokozott közúti ellenőrzéseket végeztek a székelyföldi megyékben

Átfogó közlekedésrendészeti akciókat szerveztek a hétvégén Maros, Kovászna és Hargita megyében. A rendőrök több száz autóst és motorost ellenőriztek, és ittas, valamint kábítószer hatása alatt vezető sofőröket is kiszűrtek a forgalomból.

Éjszakai razzia: fokozott közúti ellenőrzéseket végeztek a székelyföldi megyékben
2026. május 17., vasárnap

Románia a harmadik helyen végzett az Euróvíziós Dalfesztiválon – videóval

A bolgár DARA nyerte meg szombat este az Eurovíziós Dalfesztivált a Bangaranga című dallal. Bulgária először diadalmaskodott a versenyen, amelyen az elmúlt három évben gazdasági nehézségek miatt nem vett részt – jelentette az AFP és az EFE.

Románia a harmadik helyen végzett az Euróvíziós Dalfesztiválon – videóval
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Aki többet szennyez, többet fizet: változhat az útdíj kiszámításának módja

Közvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium a július 1-jétől érvényes járműkategóriánkénti úthasználati díjat (rovinieta) szabályozó rendelettervezetet. Az új rendszer az európai kibocsátási normákat is figyelembe veszi.

Aki többet szennyez, többet fizet: változhat az útdíj kiszámításának módja
2026. május 16., szombat

Eurómilliárdokat veszíthet el Románia a reformok késlekedése miatt

Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős ügyvivő miniszter szombaton kijelentette, hogy megvan a terve a helyreállítási terv (PNRR) teljes vissza nem térítendő keretének lehívására.

Eurómilliárdokat veszíthet el Románia a reformok késlekedése miatt
2026. május 16., szombat

Árvízriasztás: háromszéki folyó is kiléphet a medréből

Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 8 megye, és elsőfokú riasztást 22 megye folyóinak vízgyűjtő területére.

Árvízriasztás: háromszéki folyó is kiléphet a medréből
Hirdetés